Vízilabda: minden fronton bizonyíthatnak a lányok!

Öcaline • 2017. március 20. 18:39 • Sport 0 1

Nem jutott a legjobb négy közé az Euroligában, ígys a LEN Kupa négyes döntőjében folytathatja szereplését a DUE Maarsk Graphics női vízilabda csapat – és az is eldőlt, hogy a final four küzdelmeit a fővárosban rendezik április derekán! De addig sem unatkozik a Mihók-gárda: együttesünk szerdán már a bajnoki döntőbe jutásért meccsel a BVSC ellen!

A világ legjobb klubcsapata búcsúztatta a Dunaújváros gárdáját az Euroliga küzdelmeitől, így egyértelmű, hogy komoly reményekkel vág neki csapatunk a LEN Kupa négyes döntője idei küzdelmeinek – a tornára az a négy gárda kapott meghívást, amely kiesett a legkomolyabb nemzetközi sorozatból. A DUE Maarsk Graphics gádája mellett az Újpest, az olasz Padova és az orosz Hanti-Manszijszk együttese feszülhet tehát egymásnak – és a DUE hivatalos honlapján olvasható összegzés szerint immár biztos,hogy Magyarországon rendezik a négyes döntőt. A final four helyszíne a Tüskecsarnok lesz április 14-15-én – és az is kiderült már, hogy a Dunaújváros az Újpesttel játssza majd az elődöntőt, így biztos egy magyar csapat lesz a döntőben (viszont az is biztos, hogy lesz magyar csapat a döntőben). A másik csapat pedig küzdhet majd a bronzéremért. A Dunaújváros együttesének tagjai boldogok, hogy hazai közönség előtt szerepelhetnek, és biztosak abban, hogy a dunaújvárosi drukkertábor is ott lesz lelátón. A LEN Kupa négyes döntője mindenképpen méltó lezárása lehet a csapat idei, parádés nemzetközi szereplésének – a lányok természetesen az aranyérmet célozzák meg, nagyon várják már a csatákat!
Addig azonban a bajnokságban vár komoly feladat Mihók Attila együttesére: a csapat immár a bajnoki döntőben jutásért futó sorozat első meccsére készül – március 22-én, szerdán a BVSC-Zugló lesz a mieink ellenfele. A sorozat két győzelemig tart, az első meccs szerdán 19 órakor kezdődik a Fabó Éva Sportuszodában – mindenkit várnak!

Gyerünk csajok – győzni kell!

 

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

 

Kommentek