Vandálok a kistemetőben: barbár dúlás a Rosti-sír mellett

Öcaline • 2017. március 19. 20:23 • Közösség 0 7

A március 15-i összegzésbe nem fért bele, azóta készülök, hogy felrójam: elszomorító kép fogadta mindazokat, akik a városi ünnepséget követően Rosti Pál sírjánál is megemlékeztek a nemzetőrből lett tudós fotográfus pályájáról – a szomszédos sírt rongálták meg ismeretlen vandálok. Az alattomos rombolás új tervekre sarkallja a Pentele Baráti Kört, értesült a Castellum.do.

Csak egy kezdeti lépés volt március 15-én a Pentele Baráti Kör és a Nyugdíjas Klub nevében Rosti Pál kistemetői sírján elhelyezett koszorú és Szabó Tamás megemlékezése, tudatta a szervezetek képviseletében Pálinkás Bertalan. A két közösség tagságát is megdöbbentette ugyanis, hogy a jeles tudós-fotográfus sírhelye mellett a Dér család szomszédos sírját  vandál módon ledöntötték. Ez a második alattomos rombolás néhány hónapon belül – az első kegyeletsértő esetről hasábjainkon is beszámoltunk –, és a penteleiek ennek nyomán is új kezdeményezéssel rukkoltak ki! A részletekről Pálinkás Bertalan mesélt érdeklődésünkre:
– A Pentele Baráti Kör az ódon temető megvédésére, megőrzésére egy megvalósítható kezdeményezést, koncepciót nyújtott be az önkormányzathoz – tervünk egy kegyeleti és történelmi emlékpark kialakítása, amihez minden adottság megvan a településtörténeti jelentőségű kegyhelyen! Több egyházi és kulturális  rendezvényt is  megtartását is tervezzük hagyományteremtő és hagyománymegőrző jelleggel – ezekről az érintettekkel történő  előkészületek után hamarosan hírt adunk!

Várjuk a híreket – ilyen az, amikor egy barbár cselekmény új energiákat mozgósít, közösségi összefogást eredményez!

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

 

Kommentek