Díj: osztrák nagykeresztet kapott a Dunapack volt vezérhelyettese

Öcaline • 2017. március 16. 18:31 • Gazdaság 0 8

Még hogy nem érvényes a Boda-Öcaline sejtés? Ezt nézzétek: az Osztrák Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjének Parancsnoki fokozatát vehette át Bécsben Pataki Károly, a Dunapack Zrt. valahai vezérigazgató-helyettese. Karriermustra a hajtás után.

A szenzációs hírről a MarketingInfo tudásportál számolt be – felemlítve, hogy az elismerés büszke birtokosa az első, és eddig az egyetlen olyan magyar vállalatvezető, akinek az Osztrák Köztársasági elnöke odaítélte ezt a kiemelkedően magas rangú kitüntetést. A lap részletesen ismerteti Pataki Károly pályaképét, kiemelve, hogy a nagykereszt egyedüli magyar birtokosa a Hungarian Business Leaders Forum régi elkötelezett tagjaként nagyban hozzájárult a Károly walesi herceg által alapított szervezet sikeres tevékenységéhez is. A kitüntetés ünnepélyes átadásra a közelmúltban került sor Bécsben, ahol személyesen dr. Reinhold Mitterlehner alkancellár nyújtotta át a díjat – amelyet egyébként 1952 óta eddig mindössze három kelet-európai személyiség vehetett át.
És hogy mindehhez mi köze szeretett városunknak, és így a bevezetőben említett Boda-Öcaline sejtésnek? Hát, röviden, a bölcső: Pataki Károly nemzetközi vezetői karrierje az osztrák tulajdonú Dunapack Zrt. vezérigazgató-helyetteseként kezdődött 2002-ben. A tulajdonos-nagyiparos, Thomas Prinzhorn – aki egyben az osztrák parlament második elnöke volt – ekkor bízta meg a Prinzhorn konszern pénzügyi vezérigazgatói feladatainak ellátásával és a kelet-európai beruházások irányításával.
Tizenöt év papíripari vezetői tapasztalattal a birtokában Pataki 2013-ban lett vezérigazgatója a világ ötödik legnagyobb munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó nagyvállalatának. Mindamellett, hogy felügyelete és irányítása alá tartozott 18 országban mintegy 55 ezer munkavállaló folyamatos foglalkoztatása, sikerrel és eredményesen épített ki piacvezető pozíciót Ausztria, Csehország, Szlovákia mellett Magyarországon is.
A lap összegzése szerint a díjátadón elhangzott méltatásban Dr. Reinhold Mitterlehner alkancellár külön köszönetet mondott a Pataki Károly által kezdeményezett "Alliance for Integration@Work" programért, amelynek célja az Európa-szerte hátrányos helyzetben lévő 10 ezer ember munkaerőpiaci integrációja a 2015 és 2017 közötti időszakban. Az eredmények elismeréseként a rangos elismerés mellett Pataki Károlyt az Osztrák Külügyminiszter integrációs nagykövetté nevezte ki.
A nagykereszttel elismert csúcsmenedzser osztrák gazdasági és társadalmi életre gyakorolt szignifikáns hatása és jelentős szerepe tagadhatatlan – ezt mi sem jelzi jobban, hogy 2013-ban az osztrák gazdasági szenátus tagjává választották. Magyar gyökereit és kötödését bizonyítja, hogy az osztrák-magyar társaság elnökségi tagjaként figyelemre méltó részt vállal a két ország gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolatainak elmélyítésében.

Gratulálunk a díjazottnak!

(Forrás: MarketingInfo; fotó: www.handelsraete.at; köszi a találatot, Fehérvár Kukac!)

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek