Kézilabda: igazságos pontosztozkodás Békéscsabán

Öcaline • 2017. március 10. 20:01 • Sport 0 2

Végig fej-fej mellett haladt a két gárda, egyik sem érdemelt igazán győzelmet, egyik sem érdemelt igazán vereséget – végül 26-26 arányú döntetlennel ért véget a DKKA együttesének békéscsabai vendégjátéka a női kézilabda bajnokság mai játéknapján. Kiélezett küzdelem lett – ahogy vártuk!

Kegyetlen csata elé nézett a Kohász együttese a kiesés ellen fogcsikorgatva küzdő Békéscsaba otthonában – és a meccs egésze vissza is igazolta, hogy a hazai csapat apait-anyait belepakol a küzdelembe. 

Kovács 10 góllal járult hozzá a pontrabláshoz Kovács 10 góllal járult hozzá a pontrabláshoz

Az első percek gólváltása után ugyanis meglépett az ellenfél, és György Lászlónak időkéréssel kellett rendezni a sorokat (6-3). A fejmosás jót tett a csapatnak, az első félidő derekára kiegyenlítettek a kohászlányok (7-7). A hazai gárda keményen tartotta magát, és bár a játékrész hajrájára fordulva a mieink álltak picivel jobban, előnyük rendre soványka maradt (10-11). Az utolsó perceket is kemény, kiélezett játék jellemezte, és a szünetre igazságos döntetlennel vonulhattak a csapatok (14-14).
A második felvonás elején is felváltva szerezték góljaikat a csapatok – a mieinknél elsősorban Kovács és Klujber jeleskedett –, és bár inkább a mieinknek volt esélye arra, hogy leszakítsa a hazai együttest, a szívósan küzdő csabai alakulat rendre visszajött a meccsbe (17-17)

Fogcsikorgató küzdelem az utolsó pillanatig! Fogcsikorgató küzdelem az utolsó pillanatig!

A sok technikai hibával, rontással tarkított, mindvégig feszült találkozón újra átvette a vezetést a Békéscsaba, ráadásul 19-18 után a mieink több támadást is hibáztak, és a lefújás előtt tíz perccel háromra nőtt a különbség a két együttes között (24-21). Ebből a pofonból is fölállt azonban a Kohász, és bár a meccs utolsó perceiben rendre a vendéglátók vezettek, nagyon közel zárkózott a György-csapat, és így esélyt teremtett arra, hogy a végére fordítson (26-25). Ez ugyan nem sikerült, de az utolsó percekben még begyötört egy gólt a Kohász, így végül igazságos pontosztozkodással, 26-26 arányú döntetlennel ért véget a végig kiélezett, izgalmas, fordulatos összecsapás.

Békéscsaba – Dunaújvárosi Kohász KA
26-26
(14-14)
A Kohász gólszerzői: Kovács 10, Klujber 6, Rácz-Vincze 3, Cifra 2, Csapó, Micijevic, Kudor, Takács D., Molnár.

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

 

Kommentek