Zsaruhír: utánfutót loptak, lekapcsolták őket (is)

Öcaline • 2017. február 23. 20:03 • Zsaruhír 0 0

Nem jutott messzire a lopott utánfutóval az a csapat, amelyik egy ellenőrzésbe szaladt bele Adonynál még szerdán este – a helyi körzeti megbízottak ellenőrizték a járműszerelvény utasait, majd lekapcsolták a pótkocsit meglovasító férfit. Az is gyorsan kiderült, hogy az utánfutót szeretett városunkból gurították el!

Lopás gyanúsítottját kerítették kézre a rendőrök Adonyban egy ellenőrzés során, derül ki a megyei főkapitányság sajtószolgálatának honlapunkhoz eljuttatott összegzéséből. A részletes szóvivői jelentés szerint a körzeti megbízottak egy személygépkocsiból és a hozzá kapcsolt utánfutóból álló járműszerelvényt ellenőriztek a településen szerdán este, valamint igazoltatták a járműben helyet foglaló személyeket. 
A rendőrök gyorsan megállapították, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a pótkocsi körözését rendelte el, mivel korábban eltulajdonították azt egy parkolóból. Az egyenruhások az autóban utazó három személyt előállították a rendőrkapitányságra – közülük gyorsan kiválasztották a főkolompost. A szóvivői összegzés szerint ugyanis végül egy 20 éves iváncsai lakost hallgattak ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként a rendőrök.

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek