Tömegközlekedés: hamarabb indul az 5-ös busz, hogy elérje az első fővárosba tartó vonatot

Dávid • 2017. február 7. 16:48 • közlekedés 0 0

Ésszerű kéréssel fordult az önkormányzat a helyi tömegközlekedést bonyolító társasághoz, aminek nyomán a KNYKK februártól 15 perccel korábban indítja útnak az 5-ös járatát. A változás tulajdonképpen a menetrendek harmonizációját fedi.  

A Kertváros és a Volán telephelye között közlekedő, a vasútállomást is érintő ötös számú helyi járatos busz február elsejétől 15 perccel korábban, már hajnali 2 óra 51 perckor elstartol első megállóhelyétől annak érdekében, hogy a társaság utazóközönsége elérje az első, Budapest felé közlekedő személyvonatot – tudatta közleményében az önkormányzat, valamint a Vértes és az Alba összeházasításából gründolt Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ.  

A KNYKK hivatalos infografikája A KNYKK hivatalos infografikája

A vonat 3 óra 31 perckor indul, a szóban forgó helyi járatos busz pedig 3 óra 20 perc körül érkezik a vasútállomásra. A KNYKK az ötös számú járatának menetidejét 29 percre szabta; a napi egyszer közlekedő busz a vasútállomásig összesen 20 helyen áll meg – a hét hét napján. 

---------------------------------------------------

Dávid a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek