Zsaruk: előkerült az ellopott bringa – a rendőrök a jogos tulajdonosának jelentkezését várják!

Dávid • 2017. január 10. 11:46 • Zsaruhír 0 0

Előkerült a nyitóképünkön is látható, fehér és kék színekben tündöklő Neuzer típusú kerékpár a dunaújvárosi zsaruk egy lopás vétségének elkövetése nyomán megkezdett büntetőeljárásuk keretében. A kékek most a bringa jogos tulajdonosának jelentkezését várják! 

A dunaújvárosi nyomozók egy fehér és kék színekben pompázó Neuzer típusú kerékpárt foglaltak le egy lopás vétségének elkövetése nyomán megkezdett büntetőeljárásuk során. A helyi zsaruk most az előkerült bicikli jogos tulajdonosának jelentkezését várják. 
A Castellumhoz is eljuttatott felhívásukban arra kérik olvasóinkat, hogy aki felismeri a nyitóképünkön is látható kerékpárt, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon vagy hívja a 25/510-510-es számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható +36-80-555-111-es Telefontanún, esetleg tárcsázza a 107 vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikét. 

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egyébként a 07030/2113/2016. bűnügyi számon jegyzi a szóban forgó eljárást. 

Minden segítséggel, pláne megosztással közelebb kerülhet gazdájához a korábban eltulajdonított bringa! 

---------------------------------------------------

Dávid a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk! 

 

Kommentek