Hankook: két kis beteg gyógyulását támogatták

Öcaline • 2017. január 10. 10:05 • Közösség 0 174

A Hankook Tire Magyarország Kft. még 2016-ban értesült arról, hogy két beteg kisgyerek, Nagy Kamilla és György Viktor gyógykezeléséhez várnak támogatókat. A cégcsoport kiemelten fontosnak tartja a beteg gyermekek támogatását, így mindkét esetben 250 ezer forinttal járult hozzá a költséges gyógykezelésekhez! Közlemény és visszanéző a hajtás után!

Kevés szomorúbb dolog létezik a világon, mint ha beteg egy gyermek, s talán akkor sem túlzunk, ha azt állítjuk: az ő támogatásuk, kezelésük az egyik legfontosabb dolog, amiért érdemes összefogni – ez motiválta a Hankook Tire Magyarország Kft.-t akkor, amikor Nagy Kamilla és György Viktor gyógykezelésének támogatásáról döntött a vállalat.
Nagy Kamilla egy három és fél éves kislány, aki a daganatos megbetegedés egy komoly fajtájával harcol, ami elsősorban gyermekeket és kisbabákat támad meg. A kislány kemoterápiás kezeléseket és vérátömlesztéseket kap. A szívszorító történet egyik pozitívuma, hogy az orvosok szerint minden remény megvan arra, hogy meggyógyul – a kezelésekhez azonban rengeteg támogatásra van szüksége a családnak.


Szintén sok segítséget igényel György Viktor terápiája: a tizenegy éves kisfiú koraszülött volt, légzéselégtelenséggel, tüdő- és szívproblémákkal született – ezeknek a következményeit viseli a mai napig. Egyetlen célja, hogy egyszer bot nélkül járhasson, s focizhasson, mint az öccse.

Kapcsolódó Castellum-galériák:

Összefogás Viktor gyógykezeléséért (katt) >>

Akciók Kamilla gyógyulásáért (katt) >>

A Hankook Tire Magyarország Kft. mindkét kis beteg gyógyulását 250 ezer forinttal támogatta – és a vállalat összes dolgozója nevében kitartást és minél előbbi gyógyulást kíván Kamillának és Viktornak!

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

 

Kommentek