Netvoks: szavazz te is a Nagyvenyimi Táncegyüttesre!

Öcaline • 2017. január 6. 11:06 • Közösség 0 148

Nagy csatában van egy webes szavazatokra épülő játékban a várostól tíz kilométerre lévő település masszív, lelkes, ráadásul szeretett városunkhoz ezer szállal kötődő közössége – segíts te is a Nagyvenyim Néptáncegyüttesnek! Felhívás a hajtás után – és persze most is minden voks és megosztás számít! Szoros a verseny, közel a határidő: SZAVAZZ!

Remek akcióra csalogató felhívással találta meg műhelyünket Czuppon Péter és Kuminka Zsuzsa, a Nagyvenyimi Táncegyüttes két művészeti vezetője – a város szomszédságában lévő falu lelkes, ráadásul mind a tagságot, mind a fellépéseket tekintve városunkhoz ezer és egy szállal kötődő néptáncos közösség ezúttal a közösség erejében bízva vágott neki egy voksversenynek – a részleteket Péter meséli el:
– Lehetőségünk adódott bekapcsolódni egy játékba, és ha nyerünk, 100 ezer forintnyi táncos ruhát és kiegészítőt kaphatunk. Kis költségvetésű együttesként működünk, sok-sok mini gyerkőccel, úgyhogy nagyon örülnénk a nyereménynek! 
A cikk írásának perceiben Venyim a második helyen állt 4307 szavazattal, az első helyen lévő gárda 4312 voksot szorgoskodott össze. A fór simán ledolgozható, a feladat adott – szavazz és oszd meg a Castellum felhívását, hogy a lelkes kis csapat is lehetőséget kapjon a fejlesztésre!

Igen, máris megy egy szavazat a Nagyvenyim Táncegyüttesre! (katt) >>

Figyelem, szavazni ma, azaz pénteken este 22 óráig lehet! Minden voks és minden megosztás számíthat – segíts te is! A támogató voksokat előre is nagyon köszöni a venyimi közösség!

---------------------------------------------------

 Öcaline a facebookon | E-mail a szerzőnek | Kövesd a Castellumot a facebookon!

Eleged van a médiadiktatúrából, a cenzúrázott hírekből, a szabad vélemény helyett pártutasítást végrehajtó orgánumokból? Működtesd te is a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus hírújságját minden hónapban – csatlakozz a Castellum.do Közösségi Finanszírozás Programjához! 

> Számlatulajdonos: Tóth Dávid 
> Bankszámlaszám (K&H): 10402568-86755482-82721003
> A közlemény rovatba rögzítsétek: Castellum.do 

A transzparencia jegyében műhelyünk minden hónapban nyilvánosságra hozza a támogatók számát és a támogatás mértékét – a műhelyt pénzzel segítő olvasóink kilétét természetesen eszünk ágában sincs felfedni, de azt, hogy hányan és mennyi támogatással járultak hozzá működésünkhöz, mindenképpen publikáljuk!

Kommentek