Hurrá! A Szalki-sziget lett a netvoksverseny befutója!

Öcaline • 2017. január 2. 18:12 • Közösség 0 1

Dunaújvárosi diadallal kezdődik az év, a Szalki-sziget győzött a Dunai Szigetek blog versenyén: az Év Dunai Szigete szavazást december 31-én zárták le, szigetünk meggyőző fölénnyel győzött!

A netvoks felhívása hasábjainkon is megjelent, üdvös és örömteli kötelesség, hogy az eredményről is beszámoljunk: a Szalki-sziget diadalával ért véget az Év Dunai Szigete 2016 verseny. A felhívásban már megírtuk, határozott szándékkal indított évekkel ezelőtt rendhagyó játékot a Dunai Szigetek blog: a netes szavazásra épülő kezdeményezés célja az volt, hogy az oldal böngészői jobban megismerhessék a Duna-völgy eldugott, de annál érdekesebb szegleteit.

A mi szigetünk! A mi szigetünk!

A webverseny nyomán 2013-ban a váci Kompkötő-sziget, 2014-ben az esztergomi Helemba-sziget, míg tavaly a kismarosi Kismarosi-sziget lett a befutó – idén a Szalki-sziget kapta a legtöbb (szám szerint 1698) szavazatot – 58 százalékpontos diadallal utasította maga mögé a Zebegényi-szigetet, valamint a fővárosi Fürdő-szigetet.

Érdekes adalék, hogy nemcsak az országos fronton, de a helyi webes nyilvánosságban is hódít a sziget – a József Attila Könyvtár fotós versenye remek kollekciót eredményezett, az intézmény facebook felületén elérhető válogatsással érdemes virtuális sétát tenni a Szalki-szigeten!

Igen, máris megnézem a könyvtári kollekciót! (katt) >>

(Összeállításunk főoldali fotóját a könyvtár pályázati anyagából választottuk, a belső oldali nyitóképét a Dunai Szigetek blogtól kölcsönöztük – a fotón Baktay Ervin látható, aki éppen a 2015. év dunai szigetén készül kikötni a '30-as években.)

Kommentek