Tolna Megyei Főügyészség: bűnpártolás a vád Gál Roland, volt fideszes képviselő ellen

Dávid • 2016. november 9. 17:22 • Közélet 0 29

Az alábbiakban a Tolna Megyei Főügyészség jelentését közöljük teljes terjedelmében, betűhíven, bármiféle változtatás nélkül. 

Éppen műhelyünk számolt be elsőként, helyben ráadásul sokáig egyedüliként, hogy a már jól ismert gyilkossági ügy egyik gyanúsítottja a Fidesz helyi szervezetének egyik oszlopos tagja, Gál Roland önkormányzati képviselő volt. Akkor nem létezett olyan hírportál, hírcsatorna vagy hírműsor Magyarországon, amely ne ránk, pontosabban az ominózus exkluzív írásunkra hivatkozva tájékoztatott volna. Az ország egyik legjelentősebb orgánumának felületén például az állt, ha mi nem írjuk meg, talán soha nem derül fény arra, kit is rejt valójában a G.R. monogram az ominózus rendőrségi összegzésben.  

 

A Castellum.do, a város egyetlen pártfüggetlen híroldala országos csúcsrajáratása során a legtöbbet idézett vidéki portálok közt tudhatta és tudja magát a mai napig is. (Erről itt írtam.)   

Egyébként arról is a Castellum tudósított elsőként október 27-én több forrásra, köztük megbízható rendőrségi informátor megerősítésére alapozva, hogy az ügyre pontot tett a rendőrség. (Katt ide érte!) 

A Tolna Megyei Főügyészség friss, mai napon Megfojtotta a sértettet, majd befalazta a pincébe címmel az ugyeszseg.hu-n publikált jelentését teljes terjedelmében, betűhíven, bármiféle változtatás nélkül közöljük: 

***

A Tolna Megyei Főügyészség vádat emelt a Dunaföldváron 2013. május 1. napján történt emberölés ügyében. Egyik vádlott, akit korábban ugyanilyen bűncselekmény miatt már bebörtönöztek, az emberölés végrehajtója, míg a másik két személy az eset bűnpártolója. A holttestet 2016. február 14. napján találta meg a nyomozó hatóság egy dunaújvárosi pincében.

Az emberöléssel vádolt terhelt és a sértett korábbi jó viszonya ellenségessé vált, emiatt e vádlott elhatározta, hogy elégtételt vesz a sértetten, aki Dunaföldváron egyedül élt. A végrehajtás érdekében arra kérte egy börtönből ismert barátját, hogy figyelje a sértett lakását. Barátja a vádbéli nap éjszakáján arról tájékoztatta a vádlottat, hogy a sértett egyedül van otthon.

Az ügy harmadik elkövetője ekkor kapcsolódott a cselekményhez, ugyanis az általa vezetett gépkocsival, az emberölés vádlottjával együtt a helyszínre hajtottak. A gépkocsit vezető az autóban, míg a társuk a figyelés helyén maradt.

A vádirat szerint a vádlott indulatos állapotban ment be a házba, a sértettet nyomban torkon ragadta és mindketten a földre esve megfojtotta őt. Ezután a holttestet kivitte az ingatlanból és a gépkocsit vezető vádlott segítségével az áldozatot az autóba tették. Ezután mindhárman az emberölést végrehajtó vádlott édesanyjának dunaújvárosi, felújítási munkálatok alatt álló ingatlanához hajtottak. A sértett holttestét a ház pincéjében befedték építési törmelékkel, majd egy falat építve elrejtették.

Az emberölést végrehajtó vádlott a korábban figyelést és később segítést végző társának közreműködéséért átadta a sértett holttestéről levett arany láncot, később pedig a hallgatásáért 1.300.000,-Ft készpénzt is.

A vádlottak előzetes letartóztatásban várják a Szekszárdi Törvényszék előtti bírósági tárgyalást. A főügyészség az I. rendű vádlottal szemben fegyházban, a II. és III. rendű vádlottakat érintően pedig, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

***

(Fotók: police.hu)  

Kommentek