Klippremier: BeatKOHO – KZDDK

Öcaline • 2016. augusztus 23. 21:14 • Kult 0 41

Nem takuznak az ütemolvasztárok, alig két hónapja debütált a Máshol lennék, és már meg is érkezett a BeatKOHO új klipje: a dunaújvárosi hiphop alakulat ezúttal KZDDK, azaz: Kezdődik címmel tolt az arcunkba egy nótát a kitartásról, valamint az életben bekövetkező változások pozitív megéléséről. A klip tegnap élesedett – és már mutatom is!

A Lángoló Gitárok blogon debütált, szeretett városunk nyilvánossága előtt pedig szerény műhelyünk hasábjain mutatkozik be a BeatKOHO zenekar új klipje. Nem unatkoznak, nem is pöcsölnek az ütemolvasztárok: alig két hónappal ezelőtt élesedett a Máshol lennék című nóta hangképes verziója – azt is megmutattuk, itt láthatjátok újra –, és most itt az új darab.

KZDDK – azaz: Kezdődik. A zenekar mellett a Blero tánccsoport tagjai vállalnak szerepet a klipben – az edzésmunka pillanatai mellett tehetségkutatóba ágyazva. A klipet a 2B Pictures, a zenei alapot Joeker jegyzi, akivel közösen a 2012-ben megjelent Édesanya című szám is készült. A dal érdekessége, hogy három különböző énekessel vették fel, míg Tarány Tomi januárban nem csatlakozott állandó énekhangként a zenekarhoz. A felvételek Joekernél és Oszinál készültek, illetve részben a Bresaolában Nóniusz Gáborral, aki most már hosszú ideje gondoskodik arról, hogy ami a BeatKOHOtól a master után kijön, az érezhetően jó füllel, szép hangképpel összerakott, korszerűen hangzó felvétel legyen.

Itt az eredmény – lessétek!

Van egy, sőt, egymás után két jó hírünk is mindazoknak, akik élőben is szeretnék elcsípni a dalt – szeptember 2-án, azaz jövő pénteken a Budapest Parkban immár sokadjára a Halott Pénz előzenekaraként lép színpadra a BeatKOHO, majd szeptember 3-án, szombaton már "hazai pályán", a Városháza téren rendezendő nyártemető bulin lépnek közönség elé az ütemolvasztárok. Az ígéretek szerint mindkét koncertre teljesen újravarrt setlisttel és pár meglepetés zenével készül a zenekar – de az nem kérdés, hogy a "Rám e város" is fölcsendül, legalábbis szerintem.

Kommentek