Bartók: elmarad a börtönszínházi előadás pénteken!

Öcaline • 2016. július 26. 16:26 • Kult 0 2

Rendhagyó előadásra készült a Bartók Kamaraszínházban a Pálhalmai BV Intézet színjátszó csoportja, ám a bemutató sajnos egyelőre meghiúsul – ám a tervek szerint az ősz folyamán a dunaújvárosi közönség is láthatja Szép Ernő Május című színművének feldolgozását.  A parancs az parancs – a hajtás után az összes fontos részlet!

2013-ban a Bartók Kamaraszínház adott otthont a Magyarországon első alkalommal megrendezett Börtönszínházak Országos Találkozójának. Idén augusztus 12-én a fesztivált ismét megrendezik, a helyszín ezúttal Budapest, a József Attila Színház lesz. Az előválogatók után hat BV intézet színjátszó csapata, köztük a pálhalmai intézet közössége került az országos döntő versenyprogramjába – a "helyi erők" Szép Ernő keserédes színműve, a Május adaptációjával indultak a megméretésen.
A Bartók Kamaraszínház és a pálhalmai intézet között az elmúlt években komoly szakmai együttműködés alakult ki – az intézmény a már említett fesztiválnyitány mellett lehetőséget biztosított a fogvatartottaknak színházlátogatásra, emellett jelmezekkel, díszletekkel segítette az előadások színpadra kerülését. A mostani felkészülésben is szerepet vállalt a Bartók: Csadi Zoltán, a színház társulatának művésze rendezőként vett részt a produkció bemutatásában.

Várd a Várd a "Május"-t - ősszel!

Ezért is tervezte úgy a teátrum, hogy még a nagy bevetés előtt, mintegy nyilvános főpróbaként a dunaújvárosi közönség is láthatja a versenyprogramot – a tervek szerint július 29-én, pénteken 18 órától gördült volna föl a függöny a Bartókban. Sajnos az élet másképp diktált: a Castellum.do-hoz eljuttatott intézményi tájékoztató szerint a BV Országos Parancsnoksága visszavonta az engedélyt arra hivatkozva, hogy a produkciókat az augusztusi verseny előtt nem mutathatják be.

Ezzel együtt persze nagyon drukkolunk a pálhalmai csoportnak – és őszintén reméljük, a megméretést követően a helyi közönség is tapsolhat a "Május"-nak, mondjuk szeptemberben.

(Fotók: Bartók Kamaraszínház)

> Hírmix: katt ide a nap további híreiért!
> Ne maradj le semmiről, kövess minket a facebookon is! 
> Legyél te is a Castellum helyzetjelentője - vár a VéD!

Kommentek