"KÖSZ, Hankook!" – a második bevetés a lánglovagoknál

Öcaline • 2016. július 22. 10:16 • Közösség 0 39

Folytatódik a Hankook Tire  városcsinosító keretében szervezett önkéntes program: a "KÖSZ, Hankook!" második bevetésére szombaton délelőtt várják a munkálkodókat, a cél továbbra is a tűzoltóállomás felújítása lesz! Pontos menetrend a hajtás után – extra bónusz: felhívás diákoknak!

Az első kísérlet sikeres lebonyolítása után újabb bevetésre várják a városcsinosító akcióra jelentkezett önkénteseket a Hankook Tire népszerű közösségi kezdeményezése során: amint arról már beszámoltunk, a "KÖSZ, Hankook!" program keretében elsőként a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság épülete újulhat meg. 
A lánglovagok központja egy '50-es évek elején épült bázis, amely finoman szólva is kéri a felújítást – a Hankook Tire kezdeményezése nyomán az önkéntesek és az állomány együttműködése révén így éppen azoknak az embereknek a munkahelyi körülményeit tehetik jobbá, akik nap-nap után a közösség, tehát a mi biztonságunkért dolgoznak, és teszik kockára értünk a saját életüket! 
A második bevetésre július 23-án, szombaton délelőtt várják az önkénteseket – 8 órától 11.30-ig kapcsolódhatnak be a segítők a báziscsinosító csiszolási és festési munkálatokba! A projektekhez szükséges felszerelést és alapanyagot a Hankook Tire Magyarország Kft. biztosítja.

Figyelem, fontos lehet a középiskolás önkénteseknek: a városcsinosító ténykedés munkaideje elszámolható a közösségi szolgálat keretében – erről a szervezők igazolást adnak ki a munkálatok végeztével!

Kapcsolódj be te is – tegyél azért, hogy hadd legyen szebb, élhetőbb a város!

(A Castellum.do a "KÖSZ, Hankook!" médiapartnereként veszi ki részét a program népszerűsítéséből!)

> Hírmix: katt ide a nap további híreiért!
> Ne maradj le semmiről, kövess minket a facebookon is! 
> Legyél te is a Castellum helyzetjelentője - vár a VéD!

Kommentek