Esztnektek: mini fesztivál, RockMaraton after hétvége a Kaptárban!

Öcaline • 2016. július 22. 16:51 • Közösség 0 43

Nagyot durrant a Kaptár Music Pub, a Rockmaratonra történt kitelepülést követően Esztnektek Feszt néven after hétvégét szervez a helyi bázis: két nap alatt kilenc (igen, 9!!!) zenekar lép pástra a pinyóban – itt a menü, nézzétek! TóthZ jelenti!

A helyi élőzenei moccanások éllovasa a Rockmaraton után saját telephelyén is elindítja a koncertlavinát: két nap alatt 9 zenekar fellépését zúdítja a hallgatóságra az idén debütáló Esztnektek Feszt keretében (a névadó személyét közmondásos szerénységem tiltja elárulni - Öcaline), ami egy rendhagyó kísérlet a maratoni őrület ráadásaként! Bár az előzetes tervek szerint naponta öt-öt zenekar állt volna színpadra a két nap során, ahogy az lenni szokott, közben változott a műsorterv és közbejött ez-az, de ha minden igaz, itt már a végleges, fix line up-ot közölhetjük veletek. 

Treasure The Sky - és a masszív dunaújvárosi kapocs :D Treasure The Sky - és a masszív dunaújvárosi kapocs :D

Lássuk máris: az Esztnektek Feszt pénteki menüjében a fellépők között köszönthetjük a kecskeméti grunge-rock KIES csapatát, a masszív dunaújvárosi kapoccsal is rendelkező halászteleki Treasure The Sky-t, a dorogi metalcore alakulatot, a Dreamfall in Nightmareland alakulatát, a szekszárdi Brooks zenekart és itt lesz a helyi ifjúságot képviselő YellowCap is. A csapatok nagy része a metal, hc műfajain belül utaztat majd minket, szóval kőkemény riffekre és tömegmozgatásra tessék készülni!

Sunbabiez - fesztelen játék műfaji határok nélkül Sunbabiez - fesztelen játék műfaji határok nélkül

A fesztelenség folytatása is ígéretesen alakul, bár az Esztnektek szombati programja során valamelyest nyugodtabb vizekre evezünk – egy sor alternatív pop-rock-indie-post-punk vegyületű zenekar érkezik. 
Az est fő szervezője a Sunbabiez, post-indie-noise-punk csapat lesz, akik vendégül látják a helyi, feltörekvő popduo néven futó, de abszolút nem pop zenében utazó Nil és Viola PopDuo quartettjét, de itt lesz a szegedi alter-rock csapat, az Artúr, valamint tiszteletét teszi a fesztiválnépség előtt az angol szövegekkel operáló Pregnant Whale Pain is. 
Tehát míg a pénteki nap a zúzásé és őrült pogóé lesz, úgy szombaton a dallamosabb alter vonalból is ízelítőt kaphatunk.

A belépés mindekét napon ingyenes!

Jó szórakozást kívánunk – a Rockmaratonnak most vége, de mindenkit vár az Esztnektek Feszt!

TóthZ

(Címlap- és nyitókép: Frigyer Szilvia)

> Hírmix: katt ide a nap további híreiért!
> Ne maradj le semmiről, kövess minket a facebookon is! 
> Legyél te is a Castellum helyzetjelentője - vár a VéD!

Kommentek