Következmények: leválthatják az MSZP helyi alapemberét - FRISSÍTVE

Dávid • 2016. június 6. 15:14 • Közélet 0 0

A MSZP csúfos beégésének máris lett következménye: Tóbiás József, az MSZP elnöke és frakcióvezetője lemondásra szólította fel a helyi egységük élén álló Pintér Attilát. A továbbiakat a lenti videóban énekli el. 

Pintér Attila, a dunaújvárosi MSZP frontembere az indexnek már kitálalt Tóbiás felszólítása után. Azt mondta, a szerdai taggyűlésen bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen, s ha úgy alakul, akkor szó nélkül távozik posztjáról. Korábbi döntése mellett pedig továbbra is határozottan kiáll: matematikailag bár hozhatott volna győzelmet az összeborulás, ám ez a koalíció lehet, a gyakorlatban nem sokáig húzta volna - nyomatékosította. 

 


Premisszák: Dunaújváros döntött: a Fidesz jelöltje nyerte a csatát az időközin (katt!) 

 

 

 

Update kedd, 13:42

Elnöki telefon:
„Dávid, amit eddig írtál, az helytálló.
A többit házon belül rendezzük.
Később garantáltan értesülni fogsz mindenről!”

 

Cikkem kipattintását követően Pintér Attila, az MSZP helyi bázisának alapembere azonnal reagált – az elnök telefonon keresett meg. Tegnap azt ígérte nekem, ma jelentkezik ismételten, érdemben.  Betartotta szavát, s délelőtt híroldalunknak is megerősítette az index.hu információit. Ennek fényében korábbi döntése mellett tehát továbbra is határozottan kiáll: úgy véli, bár matematikailag valóban kedvező hatással bírt volna egy jelentős ellenzéki összeborulás, ám politikailag a legkevésbé sem. Vagyis: az esetleges társulás előbb vagy utóbb fenekestül felborította volna az ellenzéki együttműködést - hangsúlyozta lapunknak.
 
Pintér Attila hírújságunknak azt is elárulta: bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, melynek nyomán küldetése és pozíciója innentől a szervezet tagjainak kezében van. Az üggyel mostantól szigorúan csak házon belül kívánnak foglalkozni, Pintér Attila a MSZP dunaújvárosi szervezetének jövőjét is markánsan meghatározó döntések előtt utoljára a Castellum.do-nak nyilatkozott.

Reményeink szerint hamarosan innen folytatjuk! 
A vasárnapi időközi választás végeredményét pedig ITT értékeltem

UPDATE 06. 08. szerda 19.47 Ülésezett a helyi szervezet

A hasábjainkon is összegzett kudarcos választást követően ma délután ülésezett az MSZP Dunaújvárosi Szervezete - a tanácskozásról percekkel ezelőtt Pintér Attila tájékoztatta műhelyünket. Mint elmondta, személyi kérdések is szóba kerültek, hiszen ő az elnöki tisztségről, míg Selyem József jelöltként és a helyi szervezet alelnökeként ajánlotta fel lemondását. A lemondást a tagság egyikük esetében sem fogadta el. A folytatást már nem a nyilvánosság előtt képzeli el a helyi szervezet első embere:

- Az ügyet innentől lezártnak tekintjük, a további esetleges vitás kérdéseket pedig a Magyar Szocialista Párt megfelelő fórumain kívánjuk rendezni.

 

Itt tartunk most - de szerény sejtésünk szerint ez még mindig nem a vége.

 

 

Kommentek