"Tanítanék": egyórás tiltakozások – eddig egy helyi suli az országos térképen

Öcaline • 2016. március 29. 15:43 • Oktatás 0 16

A legfrissebb adatok szerint mindössze egy dunaújvárosi intézménynél, az Arany János iskola előtt lesz tiltakozás szerdán reggel 8 és 9 óra között az oktatás szabadságáért kezdett országos engedetlenség mozgalom keretében. A helyzet persze még változhat. Országos merítés és alkalmi linktár a katt után.

Kíváncsi vagy, hol szerveznek tiltakozást az országos akció keretében március 30-án, szerdán reggel 8 és 9 óra között? Összeállításunk végéről elérheted a folyamatosan frissülő térképet, amely megmutatja! Az "Intő a kormánynak" munkacímmel az oktatás szabadságáért hirdetett – és a korábbi, hasábjainkon többek között itt (Pedagógustüntetés), itt (kockásinges akció) és itt (Nem leszek suliban!) követett akciókhoz szervesen kapcsolódó – kezdeményezés keretében a jelenlegi állás szerint 150-nél több iskolánál szerveznek tiltakozást országszerte, a gyűjtőtérképen városunkból az Arany János iskolát jelölték aktív helyszínnek. 

Jó tudni: nem az összes, a térképen látható iskola csatlakozott intézményi szinten, de a jelzett helyszínekről kaptak hírt arról, hogy lesz tiltakozás. Az is lehetséges, hogy valahol szerveztek akciót, de nem jelentkeztek hivatalosan a tiltakozásra, ezért nem szerepel intézményük a listán – mindezek okán érdemes mindenkinek helyben is érdeklődni!

Végül, de közel sem utolsósorban itt a kezdeményezéshez kapcsolódó alkalmi linktár:
e-mail, ha csatlakoznátok:
[email protected]
face, ha követnéd az eseményt: Tanítanék – egyórás tiltakozások

Térkép, ha megnéznéd, hol tiltakoznak! >>

> Hírmix: katt ide a nap további híreiért!
> Ne maradj le semmiről, kövess minket a facebookon is! 
> Legyél te is a Castellum helyzetjelentője - vár a VéD!

Kommentek