Zsaruhír: bunyó az áruházban, kihűlésveszély az utcán

Öcaline • 2016. március 17. 11:18 • Zsaruhír 0 16

Egy tettlegességig fajuló vita és egy segítségnyújtás adott munkát a rendőröknek városunkban tegnap. Szerintetek is a boldog, kiegyensúlyozott élet szép példája, hogy valaki 65 évesen verekedni kezd egy áruházban?  Katt a részletekért!

Két eset adott munkát a rendőröknek városunkban, derül ki a megyei főkapitányság sajtószolgálatának tegnapi napot összegző gyorsjelentéséből.

Egy dunaújvárosi áruházba kértek rendőri segítséget délután verekedés miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 65 éves helyi férfi előzetes szóváltást követően bántalmazott egy másik személyt. A rendőrök a bűncselekményt elkövető I. Zoltánt elfogták és előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra – a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgatták ki a koros kötekedőt.
A másik eset éppen ellenkező előjelű: a járőrök Dunaújvárosban, a Szórád Márton úton észleltek még szerdán kora hajnalban egy magatehetetlen férfit, akit a kihűlés veszélye fenyegetett, mert a járdán feküdt. A rendőrök azonnal a 69 éves helyi lakoshoz siettek, és biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak hozzá.

Hírmix:a nap tartalmai egy helyen 

21.40 Futsal: kiütéses sikerrel köszörült a csorbán a Dunaferr >>

19.53 Röplabda: hajszálra a bravúrtól – de másodszor is vereség a Vegyész ellen >>

UPDATE 15.40 Bojkottra hív a közösség/közönség! >>

12.21 Közgyűlés: na, ki lett a Bartók kamaraszínház új igazgatója? >>

11.18 Zsaruhír: bunyó az áruházban, kihűlésveszély az utcán >>

10.32 Sporttábor: két fontos meccs következik >>

9.35 Filmtábor: Zoolander No2. >>

9.07 Ez már talán tényleg tavasz - szép napot Dunaújváros! >>

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

Nélküled nincs tovább!

Támogasd a Castellum működését az alábbi bankszámlaszámra utalva:


Bankszámlaszám: 10918001-00000063-65250016

 

Kommentek