Tiltakozás helyben, másképp: volt, ahol az iskolai otthonmaradás napján írattak témazárót

Dávid • 2016. március 1. 16:21 • Oktatás 0 14

A kép illusztráció csupán A kép illusztráció csupán

Február 29-e is csak négyévente van, de még ennél is ritkább számban megy az, amikor már a szülők (is) erőteljesen kifejezik elégedetlenségüket a kormány oktatáspolitikájával szemben.  Tegnap mégis így tettek, ám akadt olyan helyi intézmény is, ahol a jelek szerint nem igazán tolták túl a biciklit a rendkívül népszerű kockásinges megmozdulás egyenes ági folytatását illetően. Legalábbis az ominózus dunaújvárosi intézmény egyik tanára biztosan nem. Ő úgy gondolta, tökéletes lesz a hétfői nap egy laza témazáró megírattatására. 


És hát így is tett a szóban forgó általános iskolai tanár. Igaz, csak az osztály felével tudta megírattatni előre bejelentett dolgozatát. A másik felével azért nem, mert hiányoztak az órájáról. Nem hiába: őket ugyanis a szülei nem engedték hétfőn iskolába. Nem dacból, nem poénból döntöttek a hiányzás mellett  – egy országossá váló, a nagy közösségi oldalon meghirdetett tiltakozáshoz kapcsolódtak ezzel a bravúrral. Azzal, hogy a szülők tegnap, azaz hétfőn iskolás gyermekeiket nem engedték iskolapad mögé ülni, a kormány egyébként is sokat kritizált oktatáspolitikája, a túlcentralizált intézményfenntartás, és számos más egyéb oktatási bajokkal szemben fejezték ki elégedetlenségüket. 


Olvasónk, S. fiát csak és kizárólag azért engedte mégis suliba, mert egyik tanára egy előre bejelentett dolgozatot időzített a tiltakozás napjára. S. először a facebookon háborodott fel a tanár hozzáállásán és húzásán, de mint később más szülőktől megtudta, valószínűleg a tanár nem direkt időzítette számonkérését az iskolakerülési akció napjára. Értesülései szerint az illető nem fog tanítani a következő napokban valami okból kifolyólag -  ergo: egészen véletlen egybeeséséről van/lehetett szó, semmi többről.   
Az indok egyfelől érthető, másfelől viszont vitatható olvasónk szerint. Mint mondja, az a bizonyos dolgozat máskor, például a következő órán is megíratható lehetett volna, vagy ha nem is lesz az iskolában a szóban forgó oktató, akár egy helyettesítő kollégája is az asztalra tehette volna a diákoknak az előzetesen kidolgozott feladatlapját. Olvasónk elismeri, nem biztos, hogy a tegnapi akció a legjobb tiltakozási módszer a kormány oktatáspolitikája ellen, ám véleménye szerint a hiba nem csak a kifejezésmódban keresendő. S. úgy vélekedik, a mostaninál mindenképpen jelentősebb, erősebb összefogásra van/lesz szükség a nemes cél elérésének érdekében. Hiába állnak ki ugyanis a szülők az ügy mellett, ha egyes tanárok, intézmények prominensei, szülői munkaközösségek, egyszóval az egész kollektíva és kivétel nélkül minden érintett közös nevezőre nem jut.  A kívánt változást csak együtt, közösen, közös erőből érhetik el – állítja.  

Volt, ahol focizni sem, de olyan is,
ahol pingpongozni sem lehetett volna tegnap 

Ugyanis annyira kevesen ültek az osztálytermekben. Több iskola konkrétan kongott az ürességtől. Volt olyan intézmény is, ahol maguk a tanárok döntöttek úgy, segítik a szülői megmozdulást. Egy debreceni suliban például az osztályfőnök minden tanulójának leigazolta hiányzását. Ennek nyomán bizony nem is ment be senki a hétfői órákra – derült ki a 444.hu összegzéséből


A folytatás  innen már csak rajtad áll - egy szó mint száz: nélküled bizony nincs tovább! Támogasd most és innentől rendszeresen a város egyetlen pártfüggetlen, kritikus, olykor szórakoztató, de leginkább interpretatív hírújságát a 10918001-00000063-65250016-os UniCredit-es bankszámlaszámra utalva. 

Hírmix: a nap hírei egy helyen 

 

17:45 Karcos húzás: autókat rongált az idős bácsi, olvasónk pedig tetten érte >> 

16:21 Tiltakozás helyben, másképp: volt, ahol az iskolai otthonmaradás napján írattak témazárót >> 

10:08 Zsaruk: káoszért KO - rendetlenség miatt bántalmazta lakótársát >> 

09:19 Berobbanunk ma is – számíthattok ránk! >> 

 

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

Nélküled nincs tovább!

Támogasd a Castellum működését az alábbi bankszámlaszámra utalva:


Bankszámlaszám: 10918001-00000063-65250016

Kommentek