Petra A Dalban: "... az út még csak most kezdődik!"

Öcaline • 2016. január 24. 19:24 • Közösség 0 41

Bár nem sikerült kivívnia a továbbjutás jogát, remekül szerepelt A Dal televíziós megméretésén a dunaújvárosi Veres-Kovács Petra, aki egyfelől boldog, hogy részt vehetett a rangos megméretésen, másrészt egyáltalán nem kudarcként tekint a viadalra. Szívmelengetés a hajtás után!

A részleteket már tudhatjátok a Castellum.do idevágó előzeteséből, a versenyről csak annyit, hogy Petra sajnos nem jutott tovább, de a fiatal előadó ezzel együtt pályafutása fontos mérföldköveként értékeli a megméretést:
– Fantasztikus élmény volt bekerülni a televíziós sorozatba, hatalmas siker önmagában is – és örülök, hogy csupa-csupa pozitív visszajelzést kaptam a verseny után! Azért volt különösen szívmelengető, mert egy jó cél érdekében énekeltem. A zsűri kritikáját, jó tanácsait is megfogadom, és köszönöm azt a sok-sok biztatást, amit a verseny előtt is a fellépésem után kaptam! Úgy érzem, elértem, amit szerettem volna!

Petra kérdésünkre kiemelte, minden segítőjének nagy-nagy köszönet jár – bár a produkciót az ő neve fémjelzi, a bemutató igazi csapatmunka volt, így külön is nevesítette a közreműködőket: 
– Egész sor csodálatos embert ismertem meg, akikkel, remélem, még sok alkalmam lesz együtt dolgozni! Köszönöm a csodálatos vokalisták, Fedor Kyra és Kollányi Zsuzsi közreműködését, a fantasztikus táncosok, Kelemen Krisztián és Taródi Szilvi kemény munkáját – és Túri Lali gyönyörű koreográfiáját külön is! A meseszép ruhámat Szabó Blankának szintén külön megköszönném! És persze hálás vagyok Subecz Tamásnak ezért a csodálatos dalért – tudom, hogy nélküle sehol sem lennék! Hálával tartozom Mohamed Fatimának is – a szakmai segítség mellett a sok kedves és bátorító szó miatt; soha nem fogom elfelejteni, amit kaptam tőle! Köszönöm minden stábtagnak a segítséget, és köszönöm a sok-sok szavazatot mindenkinek! És köszönöm Hajas Lacinak, hogy ilyen szépséges hajat kreált nekem!

Életre szóló élmény, nagy ajándék a sorstól! Életre szóló élmény, nagy ajándék a sorstól!

Petra elárulta, egyszerre volt hatalmas ajándék a sorstól a szereplés, emellett kegyetlenül komoly kihívásként tekint A Dal erőpróbájára:
– Azt nem tudom, indulok-e jövőre is, mert iszonyatos lelki és fizikai teher ez a verseny, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Most nagyon boldog és elégedett vagyok, csak pozitívumot kaptam visszajelzésként. Mivel új voltam, nem voltak elvárások velem szemben, ezért szintén úgy gondolom, hogy ezzel csak nyertem. Sok csodálatos ember vett körül, akiknek rengeteget köszönhetek – és összességében még mindig hihetetlen az egész. Az előbb már említette Fatimát, de hadd térjek vissza hozzá: vele nagyon egy húron pendültünk, imádom őt, és annyira boldog voltam, hogy megismertem – kiskoromban őt hallgattam a Fekete Vonatban állandóan, és most ő biztatott és ölelgetett; ez elképesztő, nem?! Odettet szintén nagyon imádom, az ő koncertjein rendszeresen hatalmasakat bulizok fesztiválokon. Török Jázmin dalába is nagyon beleszerettem, sajnálom, hogy pont ő hármuk közül nem jutott tovább senki. Ettől függetlenül nekem rengeteget adott A Dal, hálás vagyok mindenkinek, köszönöm a szavazatokat! Ígérem, hamarosan jönnek az új dalok – az út még csak most kezdődik!

Mi mással zárhatnánk? Jöjjön a végén Petra dala – újra itt:

(A címlap- és nyitóképet Illyés Tibor, az előadáson készült fotót Penziás Nikolett készítette; forrás: Veres-Kovács Petra – facebook) 

Hírmix: a nap hírei egy helyen 

19.24 Petra A Dalban: "... az út még csak most kezdődik!" >>

18.35 Kézilabda: nehéz szülés – de a vége újra diadal! >>

17.54 SzeKa: Ha a pedagógusok taxisok lennének, már nem létezne a KLIK >>

17.32 Futsal: Magyarország-Libanon – dupla diadallal >>

15.32 Baleset: tragikus kisodródás Nagyvenyimnél >>

 

> Követni szeretnélek titeket a nagy közösségin (katt!)
> Vészhelyzetet jelentenék, bekapcsolódnék a VéD-be (katt!) 

 

Kommentek