Közösségi kátyúkutatás: jelöljünk együtt!

Öcaline • 2015. június 8. 19:13 • közlekedés 0 30

Tettem egy felelőtlen ígéretet a Dunaújvárosi Trafi Infó közösségének az egyik poszt alatt a napokban, aztán picit kutakodtam, tegnap estére megszületett a megoldás, vele a koncepció – dehogy fogom én egyedül föltérképezni a város kátyúit, amikor remek lehetőség mutatkozik a közös melóra is! Tervtár és ismertető itt – gyerünk, gyerünk, jelöljetek vadul (és pontosan)!

Napra pontosan egy hete, hogy a Dunaújvárosi Trafi Infó face-csoportban új poszt indított el egy vezérhangyát a fejemben arról, milyen jó is volna összehozni egy útmutatót a kátyúkról a városban közlekedőknek. Akinek volt már durrdefektje, tengelyproblémája, bármi hasonló szopás kátyú vagy éppen kontár módon bedolgozott csatornafedél miatt, az tudja, miért, akinek nem, az meg örüljön és vigyázzon. Úgy gondoltam, mindenkinek jó lesz, ha lesz, még talán még a város felelős vezetőinek is felhívja a figyelmét a bajokra. Merthogy vannak bajok bőven, az nem kérdés: legyen egy kátyútérkép, gondoltam ki, illetve jutott eszembe az idézett poszt nyomán újra. Amúgy pár éve volt már rá kísérlet, ahogy emlékszem, még a pre-face korban, el is halt, ha jól sejtem – de most itt az idő, belevágunk megint, együtt, egymásért :DDDD.
Először az volt az éca, hogy felhívó jelleggel posztolok ide egy faszántosat, ami után a júzerek jól megküldik a kátyúlelőhelyeket, én meg szorgos kisinasként kipöttyözök egy guglitérképet ügyesen, kalap, kabát, csókolom.

Pont erre találták ki! Pont erre találták ki!

Lett jobb: megtaláltam a ZeeMaps oldalt, direkt ilyen és hasonló ügyeskedésekre fejlesztették, némi takuvaku és pici fejtörés után tegnap este megszületett a fantáziadúsnak csak méretes túlzással nevezhető, de legalább kifejező című Kátyúkutatás (Dunaújváros) felület. Ezt írtam hozzá: "Gyűjtsük össze együtt a város kátyúit, döccenőit, lyukait, a közlekedést nehezítő akadályokat! Vörös színnel jelöljük a létező kátyúkat, zölddel azokat, amelyeket elkezdtek kijavítani, kékkel a javított lyukakat! Segíts te is - jelöléssel, képpel!"

A jelölés pofonegyszerű, három fontos lépéssel meg is van minden:
1. Katt a felületre, és keresd meg a térképen a kátyú pontos helyét – itt érdemes a lehető legnagyobb felbontással játszani, hogy minél pontosabban tudj jelölni!
2. Katt az Additions --> Add Marker menüre, majd töltsd ki a felugró ablakot:
- adj egy találó nevet a kátyúdnak (és ha akarod, zárójelben tüntesd föl a beküldői neved, nickneved)
- a cím helyett inkább válaszd a "Click on a map location" opciót, a lehető legpontosabb jelölésért
- a Description mezőben mellékelj rövid leírást a kátyúdhoz
pl. 1.: Meggyűrődött úttest, évről évre rosszabb állapotban van. Motorkerékpárral járhatatlan szinte. (Petőfi utca)
pl. 2.:  Amikor a Vasmű kapu felől kanyarodnál a Lidl felé a Kohász utcában, nem tudod úgy bevenni a kanyart, hogy a bal első kereked ne döccenjen egy kurva nagyot a mélyen fekvő csatornafedél miatt. Ezer éve így van, római kori emlékünk. (A Kohász szobor átka)

Adj nevet és adj leírást! Adj nevet és adj leírást!

3. Amikor ez is kész, a szín beállításával még variálhatsz (vörös: létező; zöld: javítás; kék: javított, ugye), majd a Submit gombra kattintva élesítheted a kátyúdat.

Figyelem, fontos: az élesítés előtt érdemes egy előnézeti képpel (Preview) kísérletezni, mert bár biztos van lehetőség a korrekcióra, őszintén szólva sem időm, sem energiám nem lesz a javítgatásra.

Minél pontosabb, annál jobb! Minél pontosabb, annál jobb!

Ugyanakkor nagyon remélem, hogy leszünk/lesztek egy jó páran, akik belevágnak a jelölgetésbe – ha csak egy átkozódó autóssal lesz kevesebb a városban a kátyúproblémák miatt, már fényesen megéri! Ha meg a Kátyúkutatás nyomán elkezdődne a kátyúk kijavítása is, az maga volna az álom!

Kalandra fel – kutassunk kátyút együtt! A cikk élesítésekor a Kátyúkutatás (Dunaújváros) felületen tizenhárom jelölés volt - terveim szerint kisebb-nagyobb rendszerességgel beszámolok az eredményekről és az esetleges fejleményekről is!

(Hangképes összegzés a ZeeMaps használatáról itt látható!)

 

Kommentek