Lomtalanítás: mostantól másképp – olyan „házhoz menősen”

Dávid • 2015. április 8. 17:21 • Közérdekű 0 22

Lomtalanítanál? Ajjajj! Nem csak az utcanevek módosulnak mifelénk, de a lomtalanítás mikéntje is. Az ugyanis az idei évtől – mint ahogyan a Dunanett fogalmaz - „házhoz menő” formában történik. A nagy tavaszi takarításunkról tehát érdemes a Dunanettnek is szólni, mégpedig időben. 


Nagyon menő, pontosabban házhoz menős formációt ötleteltek ki a Dunanett Nonprofit Kft. prominensei. Ami csupán annyit jelent, hogy

az idei évtől megszűnik a lomtalanítási akciójuk – legalábbis abban
a formában, ahogyan eddig ismertük.

Tehát előre jól beharangozott napokon már nem tesznek ki konténereket a lépcsőházak elé. 

A tavaszi nagytakarításról azért nem kell lemondanunk emiatt, ugyanis ha lomtalanítani lenne kedvünk, akkor csak jelezni kell előre a cégnek. Aztán majd egyeztetett időpontban házhoz szállítják az üres konténert. 
A lehetőséggel magánszemélyek éppúgy élhetnek, mint a társasházi képviselők. 

A Dunanett egyelőre még az internettelenség korszakába ragadt, így online nem abszolválható a cég kérése. Ellenben személyesen és telefonon szívesen rögzítik az igényeket. 

Cím: Budai Nagy Antal út 2. 
Telefon: 25/436-535, 25/436-877 
Mobil: +36 30 698 6493 


(Címlap - és nyitóképünk illusztráció) 

Kommentek