Ételosztás: pénteken újra – dupla adaggal!

Dávid • 2015. április 1. 16:59 • Közösség 0 420

Immáron harmadszor fognak fakanalat a Petőfi ligetben, s osztanak ételt a rászorulóknak. „Jobb adni, mint kapni!” mottóval pénteken délután ismét akcióba lendül a Cool Group csapata. Ezúttal dupla adagot főznek ki és még ajándékok is lesznek a kicsiknek! 

A korábbi – hasábjainkon is rendre megkarcolt - karitatív kezdeményezések átütő sikerén felbuzdulva újrázik a csapat: immáron harmadszor gründol ételosztást a Cool Group néven futó civil szervezet. 
A menüt egyelőre még nem árulták el a szervezők híroldalunknak, de annyi biztos:
600 adagot főznek ki belőle pénteken délután
– ez duplája az eddigieknek. 

Érdekesség, s új elem lesz az is, hogy a gyerekek édességek mellett még ajándékokat is kaphatnak majd. 

Az ételosztás helyszíne változatlan: a szervezők a Petőfi ligeten várják a rászorulókat, valamint a segítőkezeket és az adományokat pénteken délután. A kiosztásra kerülő étel pedig a tervek szerint 16 órára készül el.   

Kommentek