Tábori klíma: esős, szeles, szeszélyes napok

Öcaline • 2015. március 30. 12:12 • Meteo 0 0

Bár a hét közepéig még enyhébb napjaink lesznek, a Castellum.do időjárási szakértője szerint a várt és remélt igazi, kicsattanó tavasz helyett esős, szeles, hűvös időszak következik – ha napsütésre vágynál, jó időben bízol, ne olvass tovább! Prognózis a hajtás után.

"Sok eső, majd nagy szél!" – ezzel a beköszöntéssel vette el a kedvünket a vidámkodástól majdnem két percre Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértője. Lássuk máris a részleteket, előre szólunk, túl sok köszönet nem lesz benne.

Borúra égiháború

Ahogy azt most tapasztalhatjuk is, borongós, felhős idő jellemzi a mai napot; délután is felhős lesz az ég, sokfelé számíthatunk esőre, záporra. Mindezek mellett megerősödik az északnyugati szél, helyenként ráadásul viharossá fokozódik. A csúcsérték 13 fok körül alakul – de a szél miatt ezt sokszor jóval hűvösebbnek érezzük.

Szelet ígér a rőt égbolt (Polgárné Boros Karolin fotója) Szelet ígér a rőt égbolt (Polgárné Boros Karolin fotója)

A közeli kilátások szerint hasonló, sőt, még csapadékosabb időre számíthatunk kedden: északnyugat felől újabb felhők érkeznek, egyre többfelé ered el újra az eső – néhol akár kiadós zivatar is lehet, jelentős égiháborúval. A szél változatlanul erős, északon viharos lesz – a hőmérsékleti értékek tekintetében egyelőre nem lesz változás.

Lehűlés jöhet!

A hét közepétől is csak nyomaiban emlékeztet térségünk időjárása a szép tavaszra a friss modellfuttatások szerint: szerdán sokfelé erős, északon továbbra is viharos lesz a szél – ennek nyomán ugyan csökken a felhőzet, de futó zápor még bárhoz kialakulhat. Visszaesik a hőmérséklet, 10-12 fok közötti maximális értékekkel számolhatunk.

A hűvössel is dacol (Horváth Tünde felvétele) A hűvössel is dacol (Horváth Tünde felvétele)

Sajnos a hét második felében sem számíthatunk érdemli változásra: a középtávú előrejelzések specialistája szerint csütörtökön,  majd pénteken is gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé alakul ki eső, záporeső. Rossz hír a tavaszi szünetben kirándulni indulóknak, hogy a hegyekben havas eső, hózápor is lehet – igaz, megmaradó hóra nem kell számítani. Ezzel együtt tovább gyengül a nappali felmelegedés, néhol mindössze 5 fok körül alakul a csúcsérték.
Joggal kérdezhetitek ezek után, mire számíthatunk húsvétkor – nos, a válasz kicsit sem szívderítő: még mindig szeles, hűvös napok várnak ránk; igaz, egyre derűsebb időre van kilátás, de a kicsattanó tavaszra még várni kell sajnos!

Kommentek