Vigyázz az utakon! Fokozott ellenőrzés várható!

Öcaline • 2015. március 19. 16:27 • Zsaruhír 0 2

Itt a tavaszi rajzás, fokozott rendőri jelenlétre és igen-igen aktív ellenőrzésre számíthatnak a közlekedők Fejér megyében pénteken délutántól szombat hajnalig. Vigyázz, kékek – és mindent nagyon néznek!

Fokozott ellenőrzés várható a megye közútjain a következő napokban, erősítette meg friss közleményében a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata a Castellum.do műhelyének. A szóvivői prognózis szerint március 20-án, pénteken 18 óra és március 21-én, szombaton hajnali 2 óra között kell fokozott rendőri jelenlétre számítani a közlekedőknek.

A tájékoztatás arra is kitér, hogy az ellenőrzés elsődlegesen az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történő járművezetés visszaszorítására irányul. A járőrök a gépjárművezetők ittasságának ellenőrzésén túl különös figyelmet fordítanak a jogszabály előírásainak megfelelő hatósági jelzésekre is.
A közleményben kiemelik, hogy az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
Ugyanakkor az ígéretek szerint a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja – a hangsúlyos és aktív jelenlét célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása lesz.

A legfrissebb közösségi észlelésekről a Dunaújvárosi Trafi Infó csoport facebook felületén értesülhetsz - érdemes azt is figyelni!

 

Kommentek