Hajszobrászat – dunaújvárosi diadallal

Öcaline • 2015. március 3. 16:53 • Közösség 0 20

Kirobbanó dunaújvárosi sikerrel ért véget a Revlon Style Masters fodrászverseny magyarországi fordulója: a 22 év alatti versenyzők Young Talent kategóriájában Leidli Loretta szerezte meg az első helyet – és jutott hajkölteményeivel a nemzetközi döntőbe.

Leidli Loretta révén dunaújvárosi fiatal képviselheti hazánkat a divatvilág egyik rangos nemzetközi megméretésén: a fodrászok – az elkészült műveket látva talán illőbb lenne hajszobrászokat írni – számára rendezett Revlon Style Masters versenyen ugyanis kategóriagyőztes lett, s immár a viadal nemzetközi döntőjére készülhet.

Doll Doll

A megméretés részleteit a legavatottabb, maga a győztes eleveníti föl a Castellum.do érdeklődésére:
– Mivel 22 év alatti vagyok, automatikusan a Young Talent mezőnyébe kerültem – egy hajból három frizurát kellett készíteni, a nyertest egy öttagú, neves fodrászokból álló zsűri választotta ki. A Young Talent mezőnyében csak a korábban elkészített frizurák versenyeztek, a 22 év felettiek múlt szombati döntőjére azonban én is meghívást kaptam, a három közül a helyszínen el kellett készítenem az egyik versenyművet – és persze a felnőtt mezőny döntője keretében adták át a díjat is. 
Loretta kérdésünkre kiemelte: a magyarországi fordulóval még nem ért véget a Style Masters megméretése – a jövő héten derül ki ugyanis, hogy a Doll, az Icicle és a The Cell fantázianevű munkái miként szerepelnek a nemzetközi mezőnyben.

The Cell The Cell

Az országos fordulók legjobbjait más rendszerben minősítik – ott már nem zsűri dönt az ifjúságiak megméretésén, hanem előre regisztrált fodrászok szavazhatnak. A viadal léptékére jellemző, hogy az elmúlt években rendre mintegy harminc ország legjobbjai versengtek a nemzetközi mezőnyben. Loretta kérdésünkre kiemelte: a szereplését modellként Somfai Szandra, fotósként Tischler Zoltán segítette, míg a legtöbb szakmai segítséggel mestere és édesanyja, Papalexisz Elefteria szolgált.

Icicle Icicle

A dunaújvárosi fiatalnak egyébként nem ez volt az első kiemelkedő szakmai sikere: Loretta tavaly végzett, Budapesten, a Magyar Országos Szakmai Ipartestület iskolájában tanult, tanulmányai utolsó évében "A szakmai kitüntetett tanulója" elismerést érdemelt. Egy éve versenyez, rendszeresen ért el kimagasló eredményeket Berendi Györgyi növendékeként. Iskoláit befejezve tudását a mestere-édesanyja vezette Lefti Hajstúdióban gyarapítja és kamatoztatja; a Revlon Style Masters viadalán elért siker az eddigi legnagyobb szakmai bravúrja – amihez persze mi is szívből gratulálunk!

(Fotók: Tischler Zoltán)

Kommentek