Breaking: gáz van a Rudasban – kiürítették az épületet

Dávid • 2015. február 26. 12:02 • Lánglovagok 0 141

Szúrós szagot éreztek a Rudas középiskola pincéjében, majd azonnal riasztották a tűzoltókat fél 12 körül. Két egységgel vonultak a helyszínre, a felderítési műveletek jelenpillanatban is tartanak. Az intézményt kiürítették, a diáksereget és a dolgozókat evakuálták – tudta meg a Castellum.do. 

A hírt megerősítette a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálatának honlapunkhoz eljuttatott gyorsjelentése is: ezek szerint késő délelőtt valóban rendkívüli beavatkozást igénylő vészhelyzet alakult ki a Rudas középiskolában. A gyorsjelentés egyelőre nem szól az okokról, de az esetleírás szerint átható, szúrós szagot éreztek a Római körúti intézményben ma késő délelőtt - a riasztás fél tizenkettőkor futott be a dunaújvárosi lánglovagokhoz. 

A veszélyes gáz jelenlétére utaló jelek nyomán a szakemberek elrendelték a diákok és az intézményben dolgozók evakuálását, és kiürítették az épületet. A vizsgálatok jelenleg is tartanak a Rudasban.

Villámgyors volt a kiürítés (Fotó: facebook) Villámgyors volt a kiürítés (Fotó: facebook)

A Castellum.do online üzemmódra vált, a tartalmat a friss hírek, információk függvényében folyamatosan frissítjük!

 

Update 12.20: gyorsjelentés a helyszínről

Valószínűleg gázszivárgás okozta a vészhelyzetet a Rudasban, erősítette meg a korábbi feltételezést egy helyszínen tartózkodó forrásunk. A gyorsjelentés szerint a helyszínre vezényelt tűzoltók nagyon gyorsan és roppant szervezetten ürítették ki az épületet, az evakuálás zökkenőmentesen zajlott. Több diák esetében rosszullétet is tapasztaltak a helyszínre érkező mentősök, jelezte több informátorunk, ezt alátámasztja a katasztrófavédelem közleménye is, amely szerint négy diákot és egy felnőttet szállítottak mérgezés gyanújával kórházba. Szintén friss információ, hogy úton van - vagy talán már meg is érkezett - az a mobil labor Székesfehérvárról, amely segíthet tisztázni, mi okozta a vészjhelyzetet.

 

Update 12.48: megérkezett a mobillabor 

Valóban öten panaszkodtak fejfájására - négy diákot és egy felnőttet ezért kórházba is szállítottak a mentők kivizsgálásra – áll a katasztrófavédelem frissítettet gyorsjelentésében. Időközben a helyszínre érkezett a katasztrófavédelem mobillaborja is – jelenleg méréseket végeznek a szakemberek. A földszinten és az alagsorban eddig semmilyen emberi egészségre ártalmas koncentrációt nem mutatott ki a speciális műszer a levegőben.  

Hamarosan egy rudasos diák beszámolója következik - tartsatok velünk!  

Evakuálás után (Fotó: Konics Gerda) Evakuálás után (Fotó: Konics Gerda)

 

Update 13.30: „A fél iskola azt sem tudta, mi zajlik körülötte” 

A Castellum.do hírportálnak exkluzívan számolt be egy rudasos diáklány a ma késő délelőtti eset körülményeiről. Ivettnek már nem volt több órája, mikor a riasztott tűzoltók a helyszínre érkeztek. Diáktársainak óráit azonban a lánglovagok szakították félbe; hangosbemondón keresztül tájékoztatták az intézményben tartózkodókat, s szólítottak fel mindenkit arra, hagyja el azonnal a létesítményt. 

"A fél iskola azt sem tudta, mi zajlik körülötte. Őket a tanárok és az osztályfőnökök már kint az épület előtt, az evakuálás után tájékoztatták az esetről. Majd hazaengedték őket – a tanítás így mára véget ért mindenkinek." – elevenítette föl az evakuálás perceit Ivett.         

 

Update 14.05: 602 diákot és 45 dolgozót kellett evakuálni 

Időközben befutott redakciónkhoz a katasztrófavédelem sajtóosztályának teljes jelentése is. Az összegzésből kiderült: a középiskola 602 tanulóját, valamint további 45 dolgozóját kellett evakuálni ma késő délelőtt a tűzoltóknak.
 
„A tanulók közül 31 kollégista a szomszédos szakképző központban várakozott mindaddig, amíg átvizsgálták az épületet.” – áll a hivatalos küldeményben. 
 

Mobillabor a helyszínen (Fotó: Dénes Dávid) Mobillabor a helyszínen (Fotó: Dénes Dávid)

Szabó-Bisztricz Anett, a megyei katasztrófavédelem szóvivője honlapunknak megerősítette, hogy az alagsorban valóban nem mértek emberi egészségre káros koncentrációt. A Székesfehérvárról érkező mobillaborral egyébként az egész komplexumot tüzetesen átvizsgálták, de sehol sem mutatott kritikuspont feletti értéket a speciális műszer

 

Update 14.43: „A tanárok fel-alá rohangáltak”

Míg Ivettnek már véget ért a tanítás akkor, amikor a tűzoltók megérkeztek a Rudas középiskolához, addig K. még az intézmény egyik földszinti tantermében izzadt a tananyag felett. 
A tanárok és az iskola vezetősége fel-alá járkált, erre lett figyelmes a Castellumnak nyilatkozó diáklány tanára is, s megkérdezte kollégáit, mi a sürgés-forgás oka. Akkor tudta meg K. is, hogy néhányan hirtelen rosszul lettek és vélhetően gázszivárgás van az épületben. 

Így kezdődött (Fotó: Gárdonyi Petra) Így kezdődött (Fotó: Gárdonyi Petra)

„Miután a tűzoltók evakuáltak minket, és a suli előtt álldogáltunk, nagyjából 10 perc után mindenkit hazaküldtek. Így nem mellékesen megúsztam néhány órát is a mai napon.” – meséli K. 

„A nem mindennapos kiürítési manővert egyébként teljesen rendben végrehajtották az illetékesek, nem volt tolakodás.” – teszi hozzá a portálunknak szintén exkluzívan nyilatkozó diáklány.      

 

Update 15.47: "várjuk meg a vizsgálatokat"

Udvariasan, de határozottan elutasította az intézményben történtekkel és a középiskola állapotával kapcsolatos kérdéseinket Szemenyei István, a Rudas igazgatója, mondván, a működést illető témákban a Klik illetékese hivatott nyilatkozni. 

Szervezett, gyors kiürítés (Kun Virág felvétele) Szervezett, gyors kiürítés (Kun Virág felvétele)

Az még mindig nem világos - forrásaink szerint is ez a legnagyobb dilemma -, hogy miként és mitől kerülhetett mérgezés gyanújával öt ember kórházba, ha semmit nem talált a Rudashoz vezőnyelt mobillabor. Egy, az intézményi működésre közelről rálátó, ugyanakkor névtelenséget kérő forrásunk azt mondta, a történtek összefüggésbe hozhatók az iskola állapotával:

- Öreg épületről van szó, sok minden történhetett, jelenleg több verzió is kering a kapukon belül. Lehet, hogy diákcsíny okozott galibát, az is, hogy az alagsori csövek egyikében nőtt meg ismeretlen okból gázkoncentráció, és a szellőztetés után már semmit sem találtak a szakértők - igaz, a vizsgálatok végleges eredményére tudtommal még várni kell.

Itt tartunk most, egy fontos kérdés továbbra is maradt - az viszont már csaknem biztos, hogy holnap lesz tanítás a Rudasban. Több forrásunk is megerősítette, hogy a történtekkel összefüggésben még ma hivatalos közlemény lát napvilágot az iskola weboldalán - azonnal szólunk, ha kint lesz!

 

Update 16.41: Miért nem mért semmit a műszer? Itt a válasz! 

Öt ember kórházba került, s egy egész épületet kiürítettek. A végén pedig kiderült: semmilyen, egészségre káros anyag nem került a levegőbe. Ki hiszi ezt el? Tulajdonképpen senki. Mi sem. 
Ezért aztán futottunk egy kört, s egy bennfentesnek szegeztük a kérdést: ugye, azt nem gondoljátok komolyan, hogy mi és az olvasóink szemrebbenés nélkül nyugtázzuk a hivatalos eredményeteket?

Természetesen nem, de bennfentes forrásunk gyorsan felelevenítette a mérések körülményeit, és ennek nyomán valóban helytállónak bizonyulhat a katasztrófavédelem hivatalos jelentésben álló végeredmény. 

-    Először is tisztázzuk, Dávid: amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, ők is érezték azt, amit az őket riasztó emberek. Ugyanakkor a lánglovagok – pláne a katasztrófavédelem mobillaborjának  - kiérkezése előtt már alaposan kiszellőztettek az intézmény dolgozói, diákjai - a huzat is nagy volt. Konzekvensen: „valami valóban lehetett a levegőben”, de mire a mérésekre sor került, addigra már nem lehetett kimutatni azt a speciális, ráadásul meglehetősen érzékeny műszerekkel. – tárja fel a lehetséges ok-okozati összefüggéseket híroldalunknak csakugyan exkluzívan nyilatkozó bennfentes forrásunk. 

A méréseket egyébként kétszer is elvégezték a szakemberek a komplexumban. 

 

Update 16.47: igazgatói közlemény máris itt!

Az intézmény hivatalos weboldalán percekkel ezelőtt élesedett a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium hivatalos közleménye. A szűkszavú, de minden lényeges kérdésre választ adó dokumentumot betűhíven közöljük - íme!

Kedves Diákok!
Tisztelt Szülők!

A katasztrófavédelem munkatársai befejezték az épület átvizsgálását.
Gázszivárgásra, veszélyes anyagra utaló nyomokat nem találtak.

2015. február 27-én reggel a tanítás a megszokott munkarend szerint folytatódik.

Dunaújváros, 2015. február 26.


Szemenyei István s. k.
igazgató

 

Online közvetítésünket ezzel mára befejeztük - ha fontos fejlemény adódik, arról persze még beszámolunk. 

Tóth Dávid - Öcaline 

 

Kommentek