ICA-D: nagyköveti vizit a Betuker-tárlaton – furcsa mellékszállal

Öcaline • 2015. február 18. 18:03 • Közélet 0 30

Megnézte az erdélyi magyar művész tárlatát, beszélt az országok és emberek közötti kapcsolat fontosságáról, még az erdélyi csapatok részvételével zajló MOL Liga sorozatáról is véleményt mondott a Kortárs Művészeti Intézetben Alexandru Victor Micula, Románia magyarországi nagykövete. Tippverseny: hány dunaújvárosi városvezető tartotta fontosnak tiszteletét tenni a viziten?

Szép gesztus: egy erdélyi magyar művész kiállításának apropóján látogatott Dunaújvárosba – egészen pontosan a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) – Alexandru Victor Micula, a Román Köztársaság magyarországi nagykövete kedden délelőtt. A nagykövetet elkísérte a vizitre Albert Birta munkaügyi és szociális attasé, valamint egy követségi munkatárs is tiszteletét tette városunkban, tudatta műhelyünkkel Deák Nóra igazgató.
Mint említettük, a gesztusértékű látogatás célja az ICA-D  összes termeiben látható tárlat, Betuker István romániai magyar festő Érzelmi zsarolás című kiállításának megtekintése volt.

Érdeklődő vendégségben - gesztus, érték Érdeklődő vendégségben - gesztus, érték

A magas rangú látogatót Zsinka Gabriella a kiállítás kurátora, Gyöngyössy Csaba, a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumának elnöke és Deák Nóra, a Kortárs Művészeti Intézet igazgatója fogadta. És hogy a bevezetőben említett tippversenyről is ejtsünk szót: bár a protokoll úgy kívánta volna, hogy a Városházát is képviselje valaki, ez – egyéb elfoglaltságokra hivatkozva – nem történt meg; annak ellenére, hogy az intézet igazgatója tájékoztatta az érintett városvezetőket. (Tudomásunk szerint Cserna Gábor polgármester éppen délelőtti vásárlását intézte a Reálban, míg Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester – és Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész – egy 90 éves nénit köszöntött. Persze előfordulhat, hogy nem így történt; de hogy mi lehet fontosabb egy diplomáciai szempontból példás eseménynél, arra nagyon, de nagyon kíváncsiak lennénk. Maga a látogatás egyébként közel két órán át tartott, egy kézfogas bármikor belefért volna a polgármester által küldött ajándékcsomag helyett vagy inkább mellett; talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, a város által választott képviselőknek Dunaújvárost kell képviselniük, ezért kapják a fizetésüket, ez a feladatuk. Jelen esetben ez nem történt meg: hogy a "mellőztetés" a Kortárs Művészeti Intézetnek vagy Romániának szólt, azt megint nem lehet tisztünk eldönteni.)  

Előtérben a hát-tér (Fotók: Marczi) Előtérben a hát-tér (Fotók: Marczi)

De vissza a vizit eseményeihez: Alexandru Victor Micula beszélt az országok és emberek közötti kapcsolat fontosságáról, még az erdélyi csapatok részvételével zajló MOL Liga sorozatáról is véleményt mondott - emellett nem utolsósorban kifejtette, hogy 2012-ben, a Műcsarnokban rendezett Európai utasok című csoportos kiállításon figyelt föl Betuker alkotásaira, és nagyon örült, amikor megtudta, a fiatal erdélyi művész első önálló magyarországi tárlatát éppen városunkban rendezi. A nagykövet szerint az ICA-D kezdeményezése nyomán a magyar közönség jobban megismerheti a nemzetközileg is elismert, tehetséges kolozsvári művészt.
Betuker István annak, az átfogóan "kolozsvári iskolának" nevezett művészgenerációnak a tagja, mely az utóbbi években jelentős ismertségre – és határokon, mi több, kontinenseken átívelő elismertségre – tett szert. Betuker e művészgeneráció egyik legmarkánsabb képviselője: a figuratív festészet klasszikus vonalát képviselő fiatal művész 2008-ban elnyerte a Louis&Moet Hennessy mecénás díjat, művei Berlintől Koppenhágáig számos egyéni- és csoportos kiállításon szerepeltek; a dunaújvárosi kiállítás után előbb Bukarestben majd áprilisban, Párizsban láthatók.
Minden külön értesítés helyett: a kiállítás február 27-i ingyen látogatható, vasárnap kivételével, naponta 10-18 óra között – nem csak városvezetőknek!

 

 

Kommentek