Jégkorong: léleképítő siker - újra meghajolt a Miskolc

Öcaline • 2015. január 26. 22:09 • Sport 0 0

Elsősorban a presztízs okán értékes, de ebből fakadóan éppen a rájátszás előtt fontos győzelmet aratott a Dab.Docler együttese a Miskolc ellen a jégcsarnokban ma este: 3-3-as rendes játékidő és eredménytelen hosszabbítás után büntetők döntöttek, az i-re a pontot újra Somogyi Balázs tette föl.

Tudom, tudom, az alapszakasz-győzelemért  folytatott versenyfutás matematikailag még nem ért véget, de a nagy dolgok (szerintem) eldőltek a Csíkszereda elleni kisiklással, így elsősorban a presztízs megőrzése/visszahódítása miatt volt komoly tétje a MOL Liga két éllovasa meccsének a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. (Meg azért, mert ahogy nekünk az Érsekújvár, úgy a Miskolcnak egyre inkább a DAB a mumus a sorozatban – ebből fakadóan a rájátszás előtt igenis fontos mentális tényező lehet, hogy az alapszakasz utolsó rangadójából melyik gárda kerül ki győztesen.)

Itt még csak helyzetig jutnak Szappanosék Itt még csak helyzetig jutnak Szappanosék

A tétnek megfelelő lendülettel, de pokoli szerencsétlenül kezdődött a meccs, egy perc sem telt el, és Danserau közeli pattintása révén már vezettek is a Jegesmedvék (0-1). A miskolci találat után felpörgött a DAB, egy kettős előnyt Szappanos váltott gólra, majd komoly mezőnymunka után 1-1-es állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második felvonás elején is a mieink dominálták a játékot, több emberelőnyt is kiharcoltak, de a fórjáték terén még mindig akadozik a gépezet – szerencsére ami nem sikerült létszámfölényben, az összejött egyenlő erők egymásnak feszülésekor: a remek formát mutató Somogyi már az Acélbikákat juttatta előnyhöz a 33. percben (2-1).

Mezőnyben is nagy csata végig! Mezőnyben is nagy csata végig!

Ekkor a Miskolcon volt az aktívabb támadásszervezés sora, támadtak is keményen, de az összeszedett DAB-védelem és a remek formát mutató Kalnins kapus tisztességgel állta a sarat – a harmad végén sovány hazai előnnyel mehettek pihenni a csapatok.
Az utolsó harmadban minden ott folytatódott, ahogy a szünet előtt abbamaradt a játék: lendületesen rohamozott a Miskolc, és két légiós két újabb gólt termelt – rendre kapu előtti kavarodás nyomán. Különösen a második, a fórból lőtt Cohen-találat volt szívettépő – és nemcsak azért, mert ezzel újra átvette a vezetést a borsodi gárda; jóval inkább a hátrányvédekezés csődje volt, hogy nyert helyzetből sem sikerül eltakarítani a kapu elől a játékszert (2-3). A vendégvezetés azonban riadót fújt a mieinknek, és az 58. percben szép találattal egyenlítettünk: Mestyán löketébe Peterdi ért bele gólt érően, ráadásul Somogyi csengő kapuvasa azt is jelezte, nemcsak az egyenlítést, de a győzelmet is komolyan gondolja csapatunk.

Somogyi Balázs (elöl) és Janis Kalnins (a kapuban) - nyerő emberek Somogyi Balázs (elöl) és Janis Kalnins (a kapuban) - nyerő emberek

Meg is lett: a 3-3 utáni hosszabbítás egy véleményes fór harcos és dicsérendő kivédekezéséért érdemel említést, a rávezetéspárbaj lutrinnyó csatáját a DAB nyerte, a teljességhez tartozik, hogy az extra pont sorsát a DAB ügyeletes befejező nyerőembere, Somogyi szép büntetője döntötte el - 4-3 arányban nyertünk! Fontos, nagyon fontos presztízsgyőzelmet aratott csapatunk – ezért a játékért és pláne ezért a küzdeni tudásért nagy gratuláció jár; szép volt, Bikák, hasonló kíméletlen kaparást várunk a rájátszásban is – és akkor még minden lehet a végére!

Dab.Docler – Miskolc
4-3 büntetők után
(1-1; 1-0; 1-2; 0-0, 1-0)

A DAB gólszerzői: Somogyi 2, Szappanos, Peterdi.

 

Kommentek