Zsaruhír: lopott vasakat szállítottak, majd buktak

Dávid • 2015. január 21. 14:22 • Zsaruhír 0 7

Nem ért célba a lopott vasáru – a szállítók ugyanis idő előtt rendőrkézre kerültek Mezőfalván tegnap kora délután.  A fuvarozók Székesfehérvárról indultak, majd a dunaújvárosi rendőrbázison kötöttek ki. Nem pont így tervezték az útvonalukat. 

A kacskaringós történet röviden úgy kezdődik, hogy lopott vasáru szállítmányozására vállalkozott  két férfi kedden. A mese folytatásában Székesfehérvárról el is indultak bátran, ám egyetlen apró bökkenővel nem számoltak főszereplőink– jelesül egy esetleges közúti ellenőrzéssel. 
Ekkor jött a drámai fordulat, majd rögtön a csúcspont: a 34 éves mezőfalvi és a 21 éves nagykarácsonyi deviáns alakoknak ugyanis nem a tegnapi napjuk volt a legszerencsésebb, merthogy igazoltatták őket az egyenruhások, mégpedig Mezőfalván. Ahogyan az várató volt, a hatósági ellenőrzés során viszonylag gyorsan fény is derült a rakományuk valódi hogylétére, így aztán rendkívüli módon módosítaniuk kellett útvonalukat: a fuvarozók célállomása – és egyben a mese fináléjának helyszíne - végül a dunaújvárosi rendőrbázis lett. Ott pedig szabálysértési eljárást indítottak ellenük történetünk további szereplői, de ez már egy másik fejezet.  

 

 

Kommentek