Pentele híd: elég lesz egy matrica is? :)

Öcaline • 2015. január 20. 15:50 • Közélet 0 2

Egyelőre még csak találgatunk, de elképzelhető, hogy valaki fölébredt a kormányoldalon és belegondolt, mekkora hülyeség is egy teljes megyei matricát venni fél hídnyi autósztrádázgatásért. Persze az is fölmerült, hogy olvasták a Castellum.do témába vágó érvelését – de módosult az eddigi (buta) álláspont.

A 444.hu hívta föl a figyelmet arra, hogy megdőlni látszik az eddigi – szerintünk bosszantóan merev, átgondolatlan és buta – kormányzati álláspont matricaügyben, amelynek egyik nagy vesztesei a Pentele híd használói. Arról, mit is hozott a közlekedőknek az újévi dili, itt írtunk, arról, kit és mennyire érint a január 1-jén bevezetett rendelkezés, illetve ki és mennyire szív a "hídpénzzel", itt foglaltuk össze az összes fontos részletet. Ehhez képest merőben új fejlemény, hogy ma Fónagy János, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára azt fejtegette a Magyarország élőben című műsorban, hogy újragondolják a Pentele hídra (is) vonatkozó kétmatricás rendszert:
"A Budapesttől északra lévő híd eleve díjmentes, hiszen gyakorlatilag Budapest belterületi határán húzódik. A pentelei és a szekszárdi híd pedig logikus, hogy egy matricával legyen járható, tehát akár az egyik partról, akár a másik partról jogosító matricával át lehessen menni rajta."
Aha, logikus. Bár a Castellum.do határozott álláspontja szerint már az egy matrica is túlzó sarc egy olyan sztráda használatáért, amelynek sem a Dunántúlon, sem az alföldi szakaszon nincs folytatása, ráadásul szerintünk továbbra is érvényes momentum, hogy a Pentele híd az úgynevezett monopolutak sorába tartozik a térség közlekedői számára, viszont az államtitkári álláspont mégis azt jelenti, áttörés történt a gondolkodó kormányzat projektben - azaz a Pentele hídra (és a szekszárdira!) is elég lenne egy matrica. Az érvelésért külön köszönet, a logika fegyvere eddig valahogy hiányzott a kormányzati arzenálból útdíj- és matricaügyben!
A 444.hu cikke szerint az ügyben szerdán várható kormánydöntés!

(Fotó: Michel János)

 

Kommentek