Kézilabda: nagy rangadó – és gyönyörű győzelem!

Öcaline • 2015. január 18. 19:38 • Sport 0 0

Egy megingást nem számítva szenzációs játékkal rukkolt ki a DKKA együttese a bajnoki pontvadászat mai játéknapján a Dunaújváros Sportcsarnokban, s végül öt góllal, 25-20 arányban győzte le az üldöző Fehérvár alakulatát a szomszédvárak csatájában. Gyönyörű győzelem, lányok – így tovább!

Két komoly mutatókkal bíró, a bajnoki tabella élbolyába törekvő csapat adott randevút egymásnak a sportcsarnokban ma este – a jelenleg harmadik DKKA fogadta közvetlen üldözőjét, a Fehérvár KC alakulatát a Fejér megyei szomszédvárak összecsapásán. A mieink mellett szólt, hogy hazai pályán arányaiban sokkal jobb mutatókkal bírt a meccs előtt Mátéfi Eszter együttese, mint a fehérváriak idegenben – de azt is tudta mindenki, hogy apróságok dönthetnek a végelszámoláskor duplát érő bajnoki pontokról.
A tétnek megfelelő komoly mezőnymunkával, ideges hangulatban kezdődött a találkozó, és bár az első gólt a Fehérvár lőtte, Triscsuk és Bulath találataival a 3. percben fordított, majd a félidő derekáig mindössze egyszer engedte egyenlíteni, majd vezetni ellenfelét a Dunaújváros (5-6). Keménységért sem mentek a szomszédba a csapatok, ennek révén ismét Triscsuk volt eredménye előnyből, majd Azari újra vezetéshez juttatta a Kohászt – és innentől egésze jellemzőbb volt az egy-két gólos hazai vezetés. Igaz, elsősorban a védelmek brillíroztak, de több Triffa-bravúr is kellett ahhoz, hogy a 25. percre ismét két gól legyen a különbség a mieink javára (10-8). A félidő hajrájában egyszer hárommal is "megúszott" együttesünk – Bulath Anita továbbra is szenzációs formában játszik! –, de az utolsó percekben újra kiegyenlített lett a játék; a kétgólos hazai előny az első felvonás végén minden volt, csak megnyugtató nem (12-10).
A második félidő viszont álomszerűen kezdődött a mieink számára: Vincze előbb elrohanásból, majd szép akció végén lőtt gólt, a dunaújvárosi találatokra egyszer sem válaszoltak a vendégek, a 33. percben már négy góllal vezetett a Mátéfi-csapat (14-10). A megnyugtatóbb fór tudatában is taktikusan, szervezetten védekezve játszott együttesünk, Bakó Botond alakulata nem találta az ellenszerét a dunaújvárosi játéknak, így nem véletlen, hogy a vendégek mestere már a félidő elején kikérte második idejét. Ez azonban nem segített a fehérvári lányokon, Ferling akciógólja, majd Bulath bombabiztos büntetője után eldőlni látszott a meccs a 37. percben (17-10).
A megnyugtató előny még tovább nőtt a parádés gólokat szerző Triscsuk révén, ám ezt követően – még leírni is gyönyörű: 18-10-nél – picit visszavett a maga diktálta gyilkos tempóból a Kohász, és elsősorban az előny megtartására törekedtek a lányok. Ez részünkről sajnos nyolc percen át tartó gólcsendet eredményezett, míg a Fehérvár ötre zárkózott, újra izgalmas végjátékot ígért a kiütéses sikerként elkönyvelt találkozó (18-13). Mátéfi Eszter időkéréssel igyekezett rendezni a picit megroppant sorokat, de újra a Fehérvár percei következtek – tíz perccel a lefújás előtt már csak három gól volt a Kohász előnye, igaz, ekkor egy szenzációs Triffa-védés új lendületet adott a csapatnak, a több mint tíz perces pauzát Ferling találata törte meg (19-15).
A meccs utolsó percei elképesztő izgalmakat hoztak – előbb háromra zárkózott a Fehérvár, majd Ferling újabb gólja, aztán két hatalmas Triffa-hárítás, végül egy újabb Detti-találat adott okot az ünneplésre: az 53. percben ismét megnyugtatóvá vált a kohászlányok előnye (21-16). A fehérváriak gólzsákja, Tilinger ugyan próbálkozott, reményt adva a többieknek is, de Ferling megállíthatatlan volt – kiharcolt hetesét Bulath vágta védhetetlenül a hálóba, három perccel a vége előtt újra néggyel vezetett a Kohász (22-18). Úgy tünt, az izgalmas végjátékot ugyan a Fehérvár húzza be, de Takács Dusmáta szenzációs beállós találata, majd Triffa újabb, sokadik nagy bravúrja, végül egy-egy  gól a remek Bulath Anitától és Ferling Bernadettől felkiáltójelet tett a kérdőjel helyére: a megyei rangadót, és egyúttal a "hatpontos" meccset a Kohász nyerte 25-20 arányban; szép volt, csajok, megérdemelt a diadal!

Dunaújváros Kohász KA – Fehérvár KC
25-20
(12-10)

A Kohász gólszerzői: Bulath 7, Triscsuk 6, Ferling 5, Takács D. 3, Azari 2, Vincze 2.

 

Kommentek