Az eleje a szokásos agyfasz, 0-3-ból szép talpraállás, az utolsó felvonásban az az icipici szerencsefaktor is meglett: 5-4 arányú győzelemmel kezdte a hét vége pontvadászatát a Dab.Docler jégkorongcsapata. Az áldozat a Ferencváros együttese volt, folytatás Miskolcon - ott ennyi hiba nem fér bele, majd ne mondjátok, hogy elfelejtettem szólni!
Sajnálattal jelentem, a hiba itt is a mi készülékünkben van; mindig azt hisszük, hogy nem, ennél már nincs lejjebb, aztán rendre kiderül, hogy de igen. Amikor véget ért a Ferencváros elleni MOL Liga meccs első harmada, a jogos ölhetnékvágy volt a legjellemzőbb szurkolói magatartás az Acélbikák alakulatának törzsközönsége körében. De kezdjük az elején: a hét vége sportmenüje remekül alakul, gondolhattuk a tabellára nézve, lesz egy jó átmozgató meccsünk a Fradi ellen pénteken, lazulni nem szabad, mert annak csúnya vége lehet, de egy szép és biztos (megérdemelt) győzelem után mehetünk Miskolcra vasárnap, megvívni a soros nagy rangadót – és ha jól pörgeti föl magát a csapat, még egy bravúr is kisülhet belőle a végén.
Álom, de annak édes.
Pedig már csak be kéne kotorni valahogy!
A döbbentő valóság ezzel szemben? A nyitó játékot úgy nyerte három góllal a Fradi, hogy egy szavunk se lehetett: amelyik csapat védő harmadban ajándékoz korongot Papp Csucsunak, az ne csodálkozzon a 2. percben, hogy na né, vezet az ellenfél, amelyik gárda egy előnyből két gólt kap (!!!) – az egyiket Kiss Ákos, a másikat Dubek jegyezte –, az igenis érezze rém kellemetlenül magát a dühödt drukkeri pillantások pergőtüzében (0-3).
Valószínűleg Donald MacLean vezetőedző sem a rábeszélések lírai válfajával kísérletezett a szünetben, mert a második felvonásra jóval harapósabb együttes korcsolyázott jégre: a nagyobb erőbedobás és a fokozottabb koncentráció, ha lassan is, de biztosan eredményt hozott. Előbb Pozsgai avatta föl Budai ketrecét előnyben, majd Eskelinen hozta vissza végképp a játékba csapatunkat a 30. percben (2-3). Ebből az ütésből még fölálltak a Sasok – sőt, Lencsés fejlövése után Pál kotorta a korongot Kalnins hálójába, így újra kettő lett közte –, de a játékrész végére elfogyott a zöld-fehér erő, és vele a tudomány is. Egy szép megugrás után Papp kipattanóját Peterdi lőtte a hálóba, majd az Azari-Galanisz duó pillanatai következtek – és vele az egyenlítés (4-4).
Olykor zűr és néha bizony zavar is hátul
A záró felvonásban szinte végig a DAB dominált, és már csak idő kérdése volt, mikorra törik meg a Fradi ereje – a kérdésre Martine adott csattanós választ, balról eleresztett találom-lövése szó szerint átvánszorgott Budai mamutján. A dunaújvárosi fordítás után még minden erejét megfeszítve egy utolsó nagy rohamot indított a továbbjutás jogáért foggal-körömmel – és dicséretes akarással – küzdő Ferencváros, de a kísérlet kudarcba fulladt.
A meccs a nagy irodalmi formák közül a fejlődésregény képletét idézte, tudjátok, amikor a főhős az elején még minden butaságot elkövetve mélyre ás a világ poklában, aztán talpra áll, hogy a végén győzzön, de ha a most kivívott 5-4 arányú diadalt a realizmus talaján szemlélem, akkor félve bár, de mégis kijelentem: ez a mutatvány a Mackók ellen egyszerre lesz csúfosan és brutálisan kevés, srácok. (És persze bár tévednék!)
Dab.Docler - Ferencvárosi TC
5-4 (0-3, 4-1, 1-0)
A DAB gólszerzői: Pozsgai, Eskelinen, Peterdi, Galanisz, Martine.
