TMS-metáltábor: zenelánc helyett két full cucc!

Öcaline • 2015. január 13. 20:38 • Kult 0 77

Meglepetés akcióval kedveskedett a csapat rajongóinak a The Morning Star zenekar: a metál arcletépős válfajának zászlóját magasba emelő banda grátisz hozzáférhetővé tette eddigi két lemezét – és már a harmadik hangzóanyaggal készülnek! Durvulj velük velünk!

Kemény hangzások, kemény dallamvezetés – és nagy szív: nem mindennapi kezdeményezéssel rukkolt ki rajongóinak a helyi metálszcéna egyik zászlóshajója, a The Morning Star zenekar. Bazsó Laci és bandája ugyanis a weben elérhető legjobb minőségben, ráadásul ingyenesen elérhetővé tette az elmúlt években született két TMS-album teljes anyagát. Bazsó kérdésünkre az okokról is összegzett a metáltábor lakóinak:

– Mindkét teljes albumunk fölkerült a weboldalunkra, grátisz vihető, hallgatható, terjeszthető – két okból voltunk ilyen nagylelkűek. Egyfelől a TMS tipikus koncertzenekar, a lemezek anyagai az élő megszólalások során öltenek valódi testet – ráadásul mindezt annak örömére határoztuk el, mert idén új albummal jelentkezünk. Ez egy komplex vállalkozás, 12 tételből álló, összesen 50 perc játékidejű anyag lesz – a részletek most formálódnak, sok-sok meglepetést, de a hangzást illetően változatlan kegyetlenséget ígérhetek. Nagyon készülünk, hogy mást most ne is mondjak, ezen a lemezen mutatkozik be a koncertek után új basszusgitárosunk, Anda "Spider" Vilmos – de persze mindenki kitesz magáért. 

A zenekar frontembere kérdésünkre kiemelte: most még a tervezés fázisában járnak, várhatóan májusban kezdődnek a felvételek:
– Örömmel jelentem, Magyarország egyik legjobb stúdiójában is dolgozunk majd, a produceri és hangmérnöki munkát a legutóbbi albumon is jól bevált Mikk-re bízzuk, az album borítót és a dizájnt is az előző albumról ismert Muskatal Krisztián barátunk készíti. Nagy munkában vagyunk, most készülnek az utolsó simítások – de az igazi csata még előttünk van, mert a nyárra ki kell jönnie a cuccnak! Ősszel persze  lemezbemutató a Kaptárban – és országszerte!
Az új lemezig itt a Revolution Blues és a Hedgehoglife – hallgassátok, szedjétek, yeah!

Bónusz: holnap este újraindul a Castellum.do búcsúdal-sorozata – Bazsó Laci választ a Zeneláncban, majd jól hallgassátok meg azt is!

(TMS-fotók: lacip)

 

Kommentek