ISD Dunaferr: buga csak saját erőből

Öcaline • 2014. december 19. 17:21 • Gazdaság 0 1

Fontos bejelentést tett a ISD Dunaferr Zrt. ukrán anyacége, amely nyomán eldőlt, hogy az ukrán  krízis hatására az acélgyártáshoz nélkülözhetetlen alapanyag, a buga termelését teljes egészében Magyarországra, illetve Lengyelországba helyezi át, írja terjedelmes összeállításában a portfolio.hu. Lapszemle.

Rendkívüli krízist okoz az orosz-ukrán ellentét, valamint keleti szomszédunk gazdasági válsága az ukrán acéliparban is – az elhúzódó válság a portfolio.hu terjedelmes összeállítása szerint közvetett hatással van városunk és térségünk jövőjére is. Az alapképlet egyszerű: a válság és a háborús helyzet nyomán közleményt adott ki Ukrajna egyik legnagyobb ipari vállalata, az Industrial Union of Donbass (ISD): az ISD Dunaferr Zrt.-t tulajdonló korporáció bejelentette, teljesen leállt alcsevszki gyára. Ennek nyomán arról is döntöttek, hogy a buga termelését Lengyelországba és Magyarországra helyezi át az ISD csoport – ez pedig lényegesen érinti a dunaújvárosi vasmű működését.
A közlemény szerint ugyanis az acéltermék gyártása közben félkésztermékként keletkező buga (vagyis a vasércből előállított nyersacél-tömb) gyártását az alcsevszki kombinátjából a magyar ISD Dunaferrhez és a lengyel Huta Czestochowához irányítja át a cégcsoport. Az ukrán ipari vállalat magyarázata szerint erre azért van szükség, mert az alcsevszki gyárban teljesen leállt a termelés és a csoport más vállalatainak működése is akadozik az ukrán válság miatt, írja a portfolio.hu.
A folytatás is egyértelmű: tekintettel arra, hogy jelenleg nem lehetséges bugát szállítani Lengyelországba és Magyarországra, ezért a lengyel Huta Czestochowa és magyar ISD Dunaferr gyárakban újrakezdték félkész termékek termelését, a saját üzemeikben - áll a közleményben, amely ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a most született döntést átmenetinek szánja az ISD. A lap szerint a korporáció célja, hogy a cégcsoport tulajdonolta európai vállalatok működése biztosított legyen.

(Forrás: portfolio.hu; fotó: Németh Zsolt)

 

Kommentek