Labdarúgás: győzött a jobb a kupában is

Öcaline • 2014. december 11. 09:33 • Sport 0 1

Nem sikerült megismételni a hazai bravúrt, mert bár vezetést szerzett, de végül 3-1 arányú vereséggel búcsúzott a Ligakupa további küzdelmeitől a DPASE labdarúgó csapata. Sovány vigasz, hogy Dobos Barna együttesét a bajnoki tabella listavezetője, a Videoton ejtette ki.

Bár a hazai győzelem után bizakodva várta a Videoton elleni Ligakupa-visszavágót a Dunaújváros PASE gárdája, egyértelmű volt, hogy a továbbjutás szempontjából nem a mieink lesznek a találkozó esélyesei a kedd délutáni mérkőzésen. Nem volt éppen kedvező előjel, hogy a nyolcaddöntő két meccse között a bajnokságban is találkozott a két együttes – a dunaújvárosi 1-4 ráadásul viszonylag jól ki is jelölte az erőviszonyokat.
Ezzel együtt remekül kezdte a találkozót csapatunk, hiszen az elején bátran beleállt a meccsbe a DPASE, ráadásul hiába támadt többet a Vidi, a mieink több gólveszélyes kontrával jelezték, nem adják olcsón a továbbjutás jogát. Ráadásul a 40. percben vezetést is szerzett együttesünk – Dodlek jól eltalált lövéssel vette be a fehérvári kaput (0-1).
A dunaújvárosi vezetés – és az immár termetesre nőtt előny – láthatóan felpaprikázta a hazai gárdát, növelte a csapásszámot az ellenfél, és bár véleményes helyzet után, de Feczesin büntetőjével még a szünet előtt kiegyenlített a Fehérvár (1-1).
A második félidő elején remekül szűrt csapatunk, maradt a korábbi képlet a fehérvári nyomással, de nem sikerült gólra váltani a fölényt, ám elég volt két megingás, és a friss erőként érkezett Nikolics két villanással eldöntötte a mecset. A fehérvári támadó először Oliveirának adott kihagyhatatlan gólpasszt, majd Feczesint hozta helyzetbe – a befejezések sajnos sikerültek, így a meccsen 3-1, az összesítésben így már 4-3 lett az állás a Fehérvár javára. 
Innentől már a mieinknek kellett mindent egy lapra téve rohamozni – az eredmény viszont nem változott, a DPASE a nyolcaddöntőben búcsúzott a Ligakupa küzdelmeitől. A tartás és a küzdeni tudás terén csillagos ötös a mutatvány – és az is némi gyógyír lehet a kiesés sajgó sebére, hogy a sorozat egyik favoritja búcsúztatta csapatunkat.


Videoton FC – DPASE
3-1
(1-1)

A találkozó gólszerzői: Dodlek a 40., illetve Feczesin a 43. és 71., valamint Oliveira a 68. percben.

 

Kommentek