Vendégszöveget egy az egyben ritkán közöl a Castellum.do, ezúttal kivételt teszünk: a nagy közösségi portálon publikálta írását Kálnay Adél pedagógus, József Attila-díjas író – a szöveget változtatás nélkül közöljük. Vigyázz, tanulságos!
Csütörtök délelőtt fél tizenkettő, Polgármesteri Hivatal parkolója. Egy általam jól ismert képviselő úr éppen beül a kocsijába. Köszöntjük egymást, én rámosolygok, s mondom, de jó, süt a nap, s mivel érzékelek még egy embert, oldalra nézek, még mosollyal az arcomon. S valóban, jól érzékeltem, polgármester úr áll ott, úgy 6-7 méternyire, s a következőt mondja vidáman: "Ne mosolyogjon, ne mosolyogjon, liberálisok gyöngye!"
Hát így. Elgondolkozom: lehet, hogy ez csupán poénkodás? Nem lehet, hisz van már három éve, hogy a polgármester úr megsértett egy egész tantestület előtt hivatalos és emberi/szakmai mivoltomban is, s ezért nagyon megharagudott rám, így látványosan nem köszön. Akkor gúnyolódás lenne, ironizálás? Hm. Író vagyok, nem idegen tőlem az irónia. Netán fenyegetés? Nem szeretném ezt hinni, hisz ő egy tanár ember, polgármester, tehát politikus, hogyan is tenne ilyet! Jó, akkor a középsőt választom, s így felelek neki magamban: Nem vagyok a liberálisok gyöngye. Író vagyok, pedagógus, szuverén, gondolkodó személy. Lehetnék persze tanító nénik gyöngye, nagymamák gyöngye, de ezt ugye a polgármester úr nem tudhatja, ezt csupán az érintettek tudhatják, ha így gondolják.
Egyébként, aki ismer, tudhatja, hogy a mosolyom mindig őszinte, s minden élőlénynek szól.
Kálnay Adél
(A Castellum.do a választási kampány finisében nagy vihart kavart írást publikált az azóta újjáválasztott városvezető emberi problémájáról. Akkori felvetéseinkre mindmáig nem kaptunk választ.)
Update: Kálnay Adél írásának publikálását követően rövid tájékoztatót küldött a Castellum.do műhelyéhez a történet újabb fejleményéről. A teljesség kedvéért ezt is közöljük!
"A polgármester úr elnézést kért, s én ezt köszönettel vettem."
