Éjszakai foci – tömeges jelenléttel

Öcaline • 2014. december 1. 16:38 • Sport - utánpótlás 0 19

14 csapat közel száz diákja vett részt a Dunaferr középiskola immár hagyományos megméretésén: a DDSE együttműködésével szervezett Éjszakai foci fantázianevű torna helyszíne a Dunaújvárosi Sportcsanrok volt még múlt pénteken – summázat a hajtás után máris itt.

Folytatta az elmúlt esztendők gyakorlatát, ahogy minden évben ősz végén, a Dunaferr középiskola idén is megszervezte az Éjszakai foci elnevezésű sportrendezvényét, tudatta a Castellum.do műhelyével Csapó Gábor igazgató. A jeles közösségi kezdeményezésként elkönyvelt eseményt idén az iskola sportegyesülete, a DDSE (Dunaújvárosi Diák Sport Egyesület) támogatta és szervezte – a megméretésnek a Dunaújvárosi Sportcsarnok adott otthont pénteken éjjel. 

Jeles közösségi esemény volt! (Fotó: Dunaferr középiskola) Jeles közösségi esemény volt! (Fotó: Dunaferr középiskola)

A tornán 14 csapat vett részt – vagyis pontosan 99 diák lépett pályára a rangos erőpróbán. A résztvevők egybehangzó véleménye szerint rendkívül jó hangulatban telt az éjszakai esemény – az este kilenckor kezdődött sorozat eredményhirdetésére a reggeli órákig kellett várni. Az meg már majdhogynem mellékes, hogy idén a Jenner FC alakulata győzött – ez olyan megmozdulás volt, ahol tényleg mindenki győztesként hagyhatta el a parkettet!

 

Kommentek