Rendőrség: Pesten körözték, itt csípték el

Öcaline • 2014. november 30. 17:30 • Bűnüldözés 0 8

A dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén fogták el azt a férfit, aki ellen lopás miatt adott ki körözést a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Cs. Pétert Perkátán, egy igazoltatás nyomán kapták el. Nemzetközi körözés volt érvényben ellene, értesült a Castellum.do.

Lopás bűntett elkövetésével gyanúsított férfi került rendőrkézre a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén még pénteken, erősítette meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának közleménye. A részletes szóvivői jelentés szerint Cs. Péter ellen nemzetközi körözést adott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság – ehhez képest a férfi Perkátán, a Petőfi Sándor utcában futott a zsaruk karjaiba egy igazoltatás során.
A körözött férfit a rendőrök elfogását követően előállították a dunaújvárosi kapitányságra, majd bűnügyi őrizetbe vették, nyomatékosította a Castellum.do-nak a szóvivői összegzés. 

 

Kommentek