Járásvizsgálat: menő térségben élünk, tudtad?

Dávid • 2014. november 28. 15:59 • Gazdaság 0 23

Ha megy a megye és jár a járás, még vissza is üthet: pozitív tartományba került, éppen ezért nem kedvezményezett, nem fejlesztendő járás a dunaújvárosi – derül ki a Magyar Közlöny listájából. Lássuk, mit is jelent és mivel is járhat mindez.

A kormány az új erősorrend alapján osztja ki a támogatásokat a következő években. Röviden: mostanság nem lesz új szökőkutunk. Ha hozzátesszük, hogy városunkban termelődik a magyar GDP 3 százaléka, akkor – papíron – nem is lehet okunk panaszra. Márpedig a Magyar Közlönyben napvilágot látott járási erősorrendet éppen a szigorú tények alapján állították össze.

Utoljára 2007-ben minősítették különböző szempontok szerint a kistérségeket, most a járásokat rangsorolták – a sereghajtók a leszakadt, súlyos társadalmi és gazdasági problémákkal ádáz harcot vívó területek. Elkeserítő adat, de 53 ilyen körzet van, ami a járások közel 30 százalékát jelenti – ehhez mérten mi valóban a kivételesen jó helyzetben vagyunk, még egyszer ismételnénk: papíron.  
A vizsgálat szerint járásunk viszonylag jól teljesít – pontosabban a 60. helyre pozícionálódtunk a frissen meghatározott erőrangsorban, magunk mögé utasítva ezzel további 139 szereplőt.
Igaz, 53,58 százalékos értékünkkel 30,76 százalékponttal lemaradunk a csúcstartó Rózsadombtól (Budapest II. kerület), ugyanakkor 37,03 százalékos differenciát mutat a lista köztünk és az ország legelmaradottabb járásától, a BAZ megyei cigánditól.

A két szélsőség: a legmenőbb (zöld) és a legelmaradottabb (piros) A két szélsőség: a legmenőbb (zöld) és a legelmaradottabb (piros)

Eddig minden okunk meg is van az örömre, egy szempontból viszont hátrányos a mutató: az idén startolt, és egészen 2020-ig tartó újabb fejlesztési periódusban az Európai Unió csak a terület- és településfejlesztés operatív program keretein belül 450 milliárd forintot perkál felzárkóztatás céljából – a pénzes bödönhöz azonban elsősorban a felzárkóztatást igénylő elmaradottabb térségek férhetnek hozzá. (Így a megyehatárainkon belül az enyingi, a polgárdi, valamint a sárbogárdi járások fejleszthetnek erőteljesebben EU-s forrásból.)  
Nincs más hátra, csak dőljünk szépen hátra, s élvezzük, hogy az ország egyik legmenőbb térségében élünk; és csodáljuk minél gyakrabban az újdonsült főteret a szökőkúttal.
Mostanság vajmi kevés esélyünk van hasonlókra pályázni. 


(A vs.hu összeállítása nyomán)

(Fotók: Németh Zsolt) 
 

Kommentek