Népfőiskola: Újtelepi Tranzit – eredménylista

Öcaline • 2014. november 26. 20:44 • Gazdaság 0 0


Zárókonferencián értékeli az Újtelepi Tranzit Program című pályázati alapú kezdeményezést a Dunamenti Regionális Népfőiskola: a tanácskozás a Dunaújvárosi Főiskola Semmelweis Kollégiumában lesz csütörtökön délelőtt. Fókuszban a munkaerőpiac.


A térség munkaerőpiaci helyzetét, a tranzitfoglalkoztatás lehetőségeit is elemzi az a tanácskozás, amelynek a DF Semmelweis Kollégiumának Kék Szalonja ad otthont november 27-én, csütörtökön délelőtt. Az esemény a Dunamenti Regionális Népfőiskola által koordinált és bonyolított Újtelepi Tranzit Program zárókonferenciája lesz: a pályázati úton megvalósuló kezdeményezés a munkaerőpiaci lehetőségek feltárásán túl a tranzitfoglalkoztatásba igyekezett bevonni a jelentkezőket – nem utolsósorban a roma foglalkoztatottakat.
A program ugyan egészen december 31-ig tart, de már most igazolható eredményeket hozott – ezeket összegzi a tíz órakor kezdődő konferencia. A szervezeti szintű szerepvállalsáról Lehetőségek, buktatók, eredmények címmel dr. Kántor Károlyné, a Dunamenti Regionális Népfőiskola elnöke tart előadást, a programot Nagy Viktória, a projekt szakmai vezetője mutatja be, a segítő munka részleteibe Mogyorósi Ágnes mentor avatja be az érdeklődőket, míg a program és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat együttműködését Hosszú János, a nemzetiségi önkormányzat vezetője elemzi. A foglalkoztatói oldal szerepvállalásáról is szó esik a tanácskozáson: az együttműködés tapasztalatait a Ferrobeton Zrt. képviseletében Gallai Attiláné humánpolitikai osztályvezető elemzi, de a munkáltatói szempontokat veszi górcső alá
Horváth József, a "CUKÉP" Építőipari és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, konzorciumi partner is.
Izgalmas lesz a foglakoztatói nézőpont is (Fotó: Ferrobeton) Izgalmas lesz a foglakoztatói nézőpont is (Fotó: Ferrobeton) A 2013 tavaszán kezdődött együttműködés az építőipari foglalkoztatás bővítésére irányult – a képességfejlesztő képzések, valamint a tranzitfoglalkoztatás metódusa mellett pszicho-szociális szolgáltatásokkal készített fel 36 alacsony képzettségű fiatalt. A program során a jelentkezők kőműves és hidegburkoló, valamint betonszerkezet-készítő, betonelem-gyártó szakmát szerezhettek – és ezzel megnyílt az út előttük a nyílt munkaerőpiacon történő munkavállalásra – arról, hogy milyen eredménnyel járt a kezdeményezés, a zárókonferencia mutatói tanúskodnak majd.

 

Kommentek