Még a DVCSH és a város közötti, egészen az utóbbi hetekig szigorúan zárt ajtók mögött folyó háború erővonalait ismerőket is meglepte, hogy a szolgáltató a nyilvánosság elé vitte az ügyet, értesült a Castellum.do – összegzésünk a harci helyzet kialakulását és hadállásait veszi sorra. Elemzés.
"Orbán-Simicska = Dorkota-Pomázi" – nagyon betalált az a kommentelő, aki erre a (vélt) párhuzamra hívta föl a figyelmet a hasábjainkon is nagy vihart kavart DVCSH kontra város háború kapcsán. Elemzésünk fősodrába a november 7-én publikált szolgáltatói nyilatkozat kerül – az idézetekkel bőven pettyezett bemutató már megvolt, ezúttal igyekszünk az események hátterére fókuszálni. Ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el, hogy a később napvilágot látott dokumentumok (azt utolsót itt találod, a többit a címekre kattintva visszakeresheted) több ponton árnyalják/magyarázzák a képet.
Uszibuli - kié az érdem, kié a felelősség?
Mielőtt belevágunk, még egy fontos elem: újra, sokadszor ismételjük el, a Castellum.do nem döntőbíró, sem tisztünk, sem lehetőségünk igazságot tenni – egyetlen célunk néhány új szempont felvillantása lehet.
Jogi esetek
Kezdjük mégis azzal, hogy az esetek jogi hátterét vizsgáljuk – ez ugyanis nem szeretem vagy nem szeretem, mi több, nem szimpátiák vagy averziók függvénye. Egy jól körbebástyázott szerződésköteg (és ne legyenek kétségeink, ez az egyik legfontosabb adu máig ott figyel a szolgáltató kezében) nyomán akkor is szívóágra kerülhet az önkormányzat, és vele a városlakók közpénze, ha valaki engesztelhetetlenül gyűlöli vagy kritikátlanul imádja Pomázi Csabát, a város tönkretevőjét vagy éppen a makulátlan grál-lovagot látva benne.
Márpedig éppen itt a baj: ha ugyanis egy cég, legyen szó akár gazdálkodó szervezetről vagy közintézményről, ami ráadásul közpénzen üzemel – a te adóforintjaidból is, drága böngésző! – bármilyen, akármilyen okból ellehetetlenít egy másik céget, amelynek ráadásul többségi tulajdonosa, mindezek tetejébe egyelőre semmi garancia nincs arra, hogy az a szolgáltatási csomag, amelyet az éppen térdre kényszerített cég üzemeltet, zökkenőmentesen és biztonságosan üzemel tovább, akkor az körülbelül olyan lépés, mintha valaki felrobbantana egy hidat a szakadék fölött, miközben éppen rajta áll. (És nemcsak reménykedik, hogy túléli, hanem fennen hangoztatja is, hogy nem lehet baj.)
Levélhullós: csata a zajban
A "jó üzlet" és a "jó üzleti kapcsolat" a win-win játszmák képletével írható le: a partnerek mindegyike úgy érzi, gyümölcsöző számára a kapcsolat. Dunaújváros e téren sokkal rosszabbul teljesít: jelen helyzetben mindkét fél joggal érezheti úgy, hogy ezzel a háborúskodással sokat, nagyon sokat veszít; a tét óvatos becslések szerint is százmilliós, hosszú távon – a szolgáltatói pozíció megtartása/elvesztáse és a vele járó/veszó zsetonok tekintetében – milliárdos nagyságrendű.
És létezik egy harmadik szereplő is; igen, mi, a városlakók – márpedig azt nem nehéz megjósolni, hogy a háború kimenetelétől függetlenül veszítünk; ha nyer a DVCSH a bíróságon, mi álljuk a cehhet (közpénzből), ha veszít, akkor a mi szolgáltatási rendszerünk kerül új kezekbe; az meg egyelőre hadd legyen megjósolhatatlan, az új seprű hogyan is seper majd.
Így etesd az oligarchád
A történet leírható ugyan azzal a (még akár fennköltnek is nevezhető) céllal, hogy ki kell nyírni az eddig a városon és a városlakókon élősködő oligarchát, az sem tűnik lehetetlennek, hogy Pomázi Csaba hadállásai valóban és nagyon komolyan megrendültek az elmúlt hónapok/évek kivéreztetése során és nyomán. Ám az de facto bizonyos, hogy ha letérdel a DVCSH, az a városnak is vagyonvesztés, ennek pedig lehetnek, megkockáztatjuk, lesznek is (büntető)jogi következményei. Az is nyilvánvaló, hogy a közműdíj-fizetés kötelező (ezt minden városlakó havonta érzi a bőrén, ugye), ergo annak elmulasztása következményekkel jár, ráadásul a szándékos mulasztás szintén jogi lépéseket vonhat maga után.
A már említett win-win játszmák fontos előfeltétele, hogy a felek tudjanak és akarjanak tárgyalni. Nem mindig látunk a kulisszák mögé, de most úgy tűnik, sem az egyik, sem a másik oldalon nincs szándék, akarat, hajlandóság az ügyek tárgyalásos rendezésére. (Sőt: önkormányzati oldalról még az álláspontok artikulálása is nehézkes; mi például lényegében folyamatosan, minden idevágó tartalom alá gonddal odavéstük, hogy jó lenne megismerni a másik fél álláspontját, az eredmény gigazérus eddig, ami szintén nem tesz jót az önkormányzati működés transzparenciájával kapcsolatos elemi elvárásoknak.)
Ki üzen és kinek? Esély sincs a megegyezésre?
Ezzel kapcsolatban azért lenne két fontos megállapítás: ha van tárgyalás, illene tudni a legszélesebb nyilvánosságnak, ki és milyen alapon, milyen felhatalmazás birtokában tárgyal a lakosság mindennapjait közvetlenül érintő, ráadásul közpénz felhasználását is igénylő kérdésekben (a felhatalmazás lehet akár egy közgyűlési döntés is, ami – például az uszodai szerződés önkormányzat által meglebegtetett felmondása kapcsán – biztosan hiányzott a képletből).
Ha pedig nincs, akkor megdől az az önkormányzati állítás, hogy mégis van – miközben deklaráltan a városi vagyon gyarapítása vagy legalábbis megőrzése a tét és a cél, ugyebár.
A következmények nélküli főszereplő
Mindezek után kanyarodjuk a történet legneccesebb – hogy úgy mondjam, közjogi szempontból is legérdekesebb – fejezetére. Azt mindenki tudja és mondja, hogy a csatamező egyik oldalán Pomázi Csaba igazgatja a hadrendet – sokkal érdekesebb viszont, hogy a másik oldalon ki a fővezér. Cserna Gábor polgármester? Szepesi Attila gazdasági ügyekért felelős alpolgármester? A közgyűlés? Esetleg a DVG Zrt. vezérkara?
Dehogy: forrásaink egybehangzó állítása, valamint az elmúlt hetek levelezése nyomán napnál is világosabb, hogy az önkormányzati oldalon a döntések szálai dr. Dorkota Lajos ex-képviselő és ex-városvezető és ex-kormánymegbízott, jelenleg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke kezébe futnak össze. Amikor arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért történik, ami történik, ki irányít, bennfentes forrásaink még a Fidesz-oldalon is rendre elismerik, hogy a MEKH-elnök szava az irányadó a lényeges kérdésekben. "A vezetés csak végrehajtó, Lajos dönt, mint évek óta mindenben és mindig." – ezzel a tömör mondattal jellemezte az önkormányzati oldal működésének egyik meghatározó momentumát neve elhallgatását kérő, de a helyzetet jól ismerő forrásunk. (Erre az elemre több soron és többször is utalnak a hasábjainkon napvilágot látott szolgáltatói levelek is.)
"... nem Önök hozzák... csak végrehajtják."
Igen, ám, csakhogy van egy óriási bökkenő: dr. Dorkota Lajos e pillanatban dunaújvárosi viszonylatban a lakcímét, valamint díszpolgári stallumát nem számítva az összes jogosítvány tekintetében ex-notabilitás – se választott tisztsége, ergo felhatalmazása, se jogosítványa nincs döntést hozni például még oly lényeges önkormányzati kérdésekben.
Nem vitatva dr. Dorkota informális szerepét és súlyát a városstratégiai és -politikai döntések terén (megtartotta választókerületi elnöki tisztségét a Fidesz élén), ennek a jogosítvány nélküli pozíciónak létezik egy, éppen az említett elöljáró szempontjából nagyon is kellemes hozadéka: mostani státuszát tekintve ő a következmények nélküli főszereplő. Ha bukik a mutatvány, sokakon csattanhat az ostor – de rajta biztosan nem fog. (Pregnáns példával szolgált a nyilvánosság előtt folyó háborúskodás arra, hogy már most vannak olyanok, akik okkal-joggal csapdában érezhetik magukat: Sztankovics László képviselőként az ellen a cég ellen hozhat felelős döntést, amelynek gazdálkodásáért fb-elnökként felel – saját vagyonával. Ha fáj a füled, harapd meg a kisujjad, de tiszta erőből, csontig, mondta volt az apukám anno.)
A fentiekből még egy fontos következtetés levonható – nem kötelező persze, észt sem adhatunk ingyen, de talán megfontolásra érdemes: a városvezetésnek, az ügyben leginkább érintett DVG-s alkalmazottaknak, az önkormányzat alkalmazásában álló gazdasági és/vagy jogi szakembereknek saját jól felfogott érdekükben kéne elgondolkodniuk azon, hogy közszolgaként milyen következményei lehetnek a mostani háborúnak saját pályájukra, jövőjükre egzisztenciájukra nézve.
Mert az a nagy helyzet, hogy a városlakók mellett az ő számukra van még igazi tétje a történteknek. A háború elkezdődött – nem látjuk a végét, de hogy áldozat nélkül nem úszható meg, az szinte bizonyos.
