Röplabda: sima vereség Kazincbarcikán

Öcaline • 2014. november 16. 19:04 • Sport 0 0

Nem tudta megnehezíteni a vendéglátó dolgát a Dunaferr SE fiatal együttese a férfi röplabda bajnokság tegnapi játéknapján: együttesünk a Kazincbarcika otthonában szenvedett sima, 3-0 arányú vereséget – csak az első szett volt nagyon szoros.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy – mint azt Tomanóczy Tibor, a csapat vezetőedzője már többször hangsúlyozta – az idei esztendő a tapasztalatnövelés és rutinszerzés éve lesz a Dunaferr SE fiatal tehetségekből álló együttese számára a férfi röplabda bajnokságban. A Kazincbarcika otthonába is úgy érkezett  csapatunk a bajnokság szombati játéknapján, hogy egyértelműen a vendéglátó volt az összecsapás favoritja.
Ezzel együtt tisztességesen küzdött a Dunaferr, sőt, az első felvonásban majdnem sikerült is a bravúr – a játékot csak 25-re tudta behúzni a Vegyész. A második kör már nagyobb hazai fölényt hozott, míg a végjátékban nem tudott érdemi ellenállást kifejteni együttesünk: a borsodi alakulat 20-szal, majd 13-mal hozta a szetteket – összességében viszonylag sima, 3-0 arányú diadalt aratva a dicséretesen küzdő fiatal dunaújvárosi legénység ellen.

Vegyész RC-Kazincbarcika – Dunaferr SE 
3-0
(25, 20, 13)

 

 

 

Kommentek