Labdarúgás: sima zakóval esett ki az U19-es válogatott

Öcaline • 2014. november 15. 16:14 • Sport 0 1

Nemzeti válogatottak esetén eredendően marhaság osztálykülönbségről beszélni, most mégis muszáj: esély nélkül játszott, végül 3-0 arányú vereséget szenvedett Szlovákia együttesétől a magyar U19-es válogatott a Dunaújvárosi Stadionban rendezett Eb-selejtezőn. Kiesés a vége.

Azt tudtuk, hogy a szlovákok már a biztos továbbjutóként léptek pályára a Dunaújvárosban rendezett Eurpóa-bajnoki selejtezőn ma kora délután, de arról csak sejtéseink lehettek, hogy az eddigi eredmények reálisan tükrözik-e a játékerőt. A nagy kérdésre gyors és egyértelmű választ kaptunk: bár a találkozó első félidejében nem esett gól, északi szomszédaink a mezőnyben szemre tetszetősebben, gyorsabban futballoztak – és a különbség a második játékrészben már gólok tekintetében is megmutatkozott. 
Alig 2 perccel a középkezdés után Polievka fejezett be szép csúsztatással egy szögletet, majd a kitámadó magyarok ellenében gyors kontrákat indított az ellenfél. Ez is eredményt hozott, egy formás akció végén Bénes csavart mesterien a hosszú felsőbe (0-2). Csapatunk elkeseredetten, de értékelhető eredmény nélkül rohamozott, a szlovákok rendre veszélyesen vágtak vissza, a kegyelemdöfést egy szép szögletkombináció után Spalek adta meg – a jobbról tálalt labdát közelről, nagy erővel fejelte a magyar hálóba. 
A vége 3-0 nem ide, és ezzel az is eldőlt, hogy az elitkörbe Szlovákia mellett Azerbajdzsán fiataljai jutottak – a magyar U19-es válogatott már az elején elvérzett a rangos nemzetközi porondon. 
Aki az eredmény ellenére kiválóan akar szórakozni, az hallgassa meg Pisont István szövetségi kapitány meccs utáni értékelését, minden mondata csont nélkül férne be a Stand Up Comedy World Cup döntőjébe.

Magyarország – Szlovákia (U19 Eb-selejtező)
0-3
(0-0)
Gólszerzők: Polievka a 48., Bénes a 66. és Spalek a 72. percben.

(Fotó: MLSZ)

 

Kommentek