Vízilabda: újabb fölényes siker

Öcaline • 2014. november 9. 15:32 • Sport 0 0

Egy  nap sem telt el a Kecskemét kiütése után, máris újabb győzelemmel kecsegtető meccs várt a DFVE alakulatára a bajnoki pontvadászatban: az ASI gárdáját ráadásul szintén nagy arányú, 22-3-as diadallal nyomták a víz alá főiskolásaink.

Kötelező győzelemre készült a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület (DFVE) az Angyalföldi Sportiskola Diáksportegyesület     ellen a fővárosban – lányainkra a Kecskemét hasábjainkon is zengetett kiütése után szűk egy nappal, szombaton délben várt az újabb erőpróba, ezúttal a Margitszigeten.
Mihók Attila együttese ráadásul ott folytatta, ahol egy nappal előtte befejezte: már az első negyed masszív fölényt, kinyíló gólzsákot hozott, hiszen a mieink nyolc találatára egyszer sem válaszoltak a sportiskolások, és a félideig újabb ötöt rámolt be úgy a DFVE, hogy csak két válasz érkezett a túlfélről (2-13). A harmadik negyedben picit engedett a szorításon a fősuli, ám a záró játékrészre még hat gombócot tartogattak Gurisatti Grétáék – a vége újabb kiütés, 22-3 arányú Dunaújváros-siker lett. Még ilyen arányban is teljesen megérdemelten, még úgy is, hogy hiányzott a pénteki meccsen kilenc gólig jutó Brávik Fruzsina; helyette Slagter Carolina Hendrika hat, Gurisatti Gréta öt, míg Menczinger Kata négy góllal púpozta ki az ASI hálóját.
Nem mellékes fejlemény, hogy a hét vége két gólzáporos sikere nyomán együttesünk a tabella élére ugrott – szép volt, lányok, így tovább!

 

Kommentek