Rendőrség: két körözés is volt a nő ellen

Öcaline • 2014. október 28. 10:42 • Zsaruhír 0 0

Pakson lakott, Pesten körözték, Pálhalmán került rendőrkézre a 39 éves asszony, akit tegnap délután csíptek el a dunaújvárosi járőrök.

Elfogás színesítette a bűnügyi krónika aranylapját tegnap városunkban. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától kapott tájékoztató szerint a helyi járőrök Pálhalmán igazoltattak egy 39 éves nőt hétfőn délután, az igazoltatás során az egyenruhások megállapították, hogy B. Mihályné ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság is elfogatóparancsot bocsátott ki. 
A 39 éves paksi lakost az egyenruhások elfogták, előállították a dunaújvárosi kapitányságra, ahol a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

Kommentek