Labdarúgás: nagyon magasból nagyon mélyre

Öcaline • 2014. október 25. 20:02 • Sport 0 0

Két ellentétes félidőt produkált a DPASE együttese a Diósgyőr otthonában a bajnokság mai játéknapján: az első játékrészben szárnyalt, a másodikban szenvedett a csapat, a vége 3-3 lett – csak magunknak köszönhetjük a pontvesztést.

Pedig milyen jól elterveztem a félidőben, meglesz a régen és hőn áhított meglepetés, erre tessék: pazar kezdés után csúfos döntetlen a vége. Nem esélyesként, de a meglepetésben bízva lépett pályára a Dunaújváros a borsodiak otthonában, és szó szerint állva hagyta ellenfelét: az első játékrészben előbb két-három életveszélyes támadással, majd egy kiállítás mellé megítélt jogos büntetőből szerzett Böőr-találattal jelezte együttesünk, hogy győzni érkezett Diósgyőrbe (0-1). Továbbra is nagyon nyomott a csapat, az ellenfelet váratlanul érte a dunaújvárosi henger, a kapu előtti kavarodásokból rendre a mieink jöttek ki győztesen – előbb Nikházi csúsztatott a hosszúba, majd újra Böőr volt eredményes, sakk, matt, 0-3, milyen szép a világ! Ráadásul a játékrész fináléjában is támadásban maradt a DPASE – több gól nem esett ugyan, de esélyes sem volt a vendéglátónak.
Ilyen kezdés után – és az emberelőny miatt – joggal érezhettük úgy, hogy meglesz a meglepetés-győzelem, ehhez képest volt kiábrándító a második félidő. Mire kettőt pislogtunk volna az elején, azonnal szépített a Diósgyőr, és hiába következett Orosz rávezetése, kimaradt a ziccer az 58. percben, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, góllal büntette a mieink könnyelműségét az ellenfél – a 62. minutumban Grumics fejese hozta fel egy fára a borsodiakat (2-3). Továbbra is becsülettel támadt a Dunaújváros, de a befejezésbe rendre hiba csúszott, a legvégén meg rend és mód szerint beütött a krach – Marjanovics közeli fejesével a 89. percben egalizált a vendéglátó (3-3).
És innen előrángathatjuk a leghülyébb közhelyeket arról, hogy a helyzeteket be kell lőni, meg arról, hogy a lefújásig tart a meccs – a nagy igazság mégis az, hogy az a csapat, amelyik három góllal vezet, ráadásul 75 percet előnyben játszik, és nem tud nyerni, az meg is érdemli, hogy három pont helyett csak egyet vigyen haza. 
A meccs előtt simán aláírjuk ezt az eredményt – a történtek fényében már bosszantó, sajnálatos, fájdalmas és szánalmas.

Diósgyőr - DPASE
3-3
(0-3)
A DPASE gólszerzői: Böőr 2, Nikházi.

 

Kommentek