Úszógála 2014: most is minden hossz számít!

Öcaline • 2014. október 24. 20:41 • Közösség 0 61

Remek kezdeményezés, nagyszerű közösségi esemény, ráadásul nem mindennapi karitatív céllal: a Jószolgálati Otthon Közalapítványt és a Móra iskola munkáját segíti minden hossz, amit a holnap startoló Úszógála 2014 indulói megtesznek – 24 órán át!

A Guiness-rekord tavalyi megdöntése után idén is nekivágnak: ismét megrendezi 24 órás úszóversenyét az "Ússz, hogy utolérjenek!" Közhasznú Egyesület a Fabó Éva Sportuszodában. Az Úszógála 2014 eseményére október 25-én, szombaton déltől kerül sor, a szervezet hivatalos honlapján fellelhető információk szerint idén a lehetséges 16 csapat helyett 15 alakulat vág a távoknak. A folyamatos úszást – valamint a programsorozatot kiegészítő bemutatókat, műsoros összeállítást – ezúttal is karitatív kezdeményezés köríti: minden leúszott hossz után jelképes egy forint támogatásban részesíti az egyesület a Jószolgálati Otthon Közalapítványt, valamint a Móra iskolát.
Az említett tavalyi rekord 27 ezer 500 hossz, ami összesen 1375 kilométer távnak felel meg – a résztvevők lelkesedése töretlen, a gála programjára szeretettel várnak és szívesen látnak a 16-20 fős csapatok mellett minden drukkert, érdeklődőt is. 
Éjjel-nappal úszás – ráadásul itt tényleg mindenki győz!

 

Kommentek