Jégkorong: a kupahajó gyorsan elment

Öcaline • 2014. október 19. 17:04 • Sport 0 0

A nagy dolgok már tegnap eldőltek, a Brassótól elszenvedett vereség nyomán elúsztak a Dab.Docler továbbjutási esélyei a Kontinentális Kupában. A tisztes helytállás viszont meglett: csapatunk 5-2 arányban múlta felül a lett Prizma Riga együttesét ma délután.

Hogy mit kezd az együttes immár határozottan kontúrosodó kétarcúságával Donald MacLean vezetőedző, arról most még fogalmunk sincs, egy viszont biztos: a brassói torna végeztével egyetlen célra tartva folytathatja a szezont az Acélbikák alakulata.

Az álmoknak vége

De kezdjük, illetve folytassuk a Brassóban rendezett Kontinentális Kupa csoportkör tegnapi játéknapjával: a hasábjainkon már összegzett pénteki súlyos vereség után a vendéglátók ellen léptek jégre Szappanosék. A vendéglátók győzelemmel startoltak, így egy újabb diadallal jelentős lépést tehettek a továbbjutás felé, de a mieink számára is életbevágó volt a meccs – ennek nyomán komoly, kiélezett küzdelemre számíthattunk. Az elvárásoknak megfelelően alakultak a dolgok, az első felvonás kemény, tempós ütközetet hozott; a barcaságiak szereztek kétgólos vezetést, de Galanisz révén visszajött a meccsbe csapatunk (1-2).
A második harmadban  újra növelte előnyét a kék-sárgák együttese, ám megugrania nem sikerült, sőt, a befejező játékrészben Pavuk Attila találatával újra egy gólra zárkózott a DAB. Ám egyenlíteni nem sikerült, az idegőrlő utolsó percek is lecsorogtak, maradt a 3-2 nem ide – és ezzel el is úsztak a továbbjutásról szőtt álmok a Kontinentális Kupában.

Dab.Docler – ASC Corona Brasov
2-3
(1-2, 0-1, 1-0)
A DAB gólszerzői: Galanisz, Pavuk.

Diadal – becsületből

Akár egy kézlegyintéssel el is intézhetnénk innentől a dolgot, mondván, semmi baj, srácok, irány a MOL Liga, innentől legalább csak arra lehet/kell koncentrálni, a KK-t meg felejtsük el úgy, ahogy van. Igen ám, de volt még egy meccs, mégpedig a lett Prizma Riga ellen ma kora délután, ami alaposan újraírta a torna értékelőlapját.
Kezdjük ott, hogy a lettek ugyan pénteken szoros meccsen szintén kifáztak a Brassótól (3-2), ám tegnap ugyanilyen arányban felülmúlták a mieinket pénteken fölényesen verő lengyel Sanokot – papíron tehát inkább ők számítottak a meccs esélyesének.
Ehhez képest az első harmad végén 4-0 arányban megugrott a DAB – nagyon elkapta a fonalat a Galanisz-Szappanos-Pavuk trió, Ati kettőt, Szapi egyet vágott, Niká három asszisztot jegyzett, a negyediknél Azari váltotta gólra Kiss Ákos átadását. A folytatásban újra Zsoci volt eredményes (5-0), és bár a végére picit lanyhult a figyelem és fegyelem hátul, az 5-2 arányú dunaújvárosi győzelem így is több mint tisztes helytállásnak számít – főleg annak fényében, hogy lett győzelem esetén a Riga reménykedhetett volna továbblépésben.

Prizma Riga – Dab.Docler
2-5
(0-4, 0-1, 2-0)
A Dab gólszerzői: Pavuk 2, Azari 2, Szappanos.

A kupahajó elment, a nagy tanulság itt maradt: ha sikerül feszes, stabil, fegyelmezett alakulatként dolgoznia az Acélbikáknak, akkor bárkit legyőzhetnek a MOL Ligában – ha nem, bárkivel szemben alulmaradhatnak. Veszélyes mezsgye – csak remélni merjük, hogy mielőbb sikerül túljutni rajta.

Kommentek