Vízilabda: két sima diadal – kezdetnek

Dávid • 2014. október 11. 20:07 • Sport 0 0

Villámrajtot vettek női vízilabdázóink a Magyar Kupa szegedi csoportkörének első napján: Mihók Attila együttese délelőtt a KÓPÉ ÚVSE alakulatát nyomta víz alá egy 18-3 arányú sikerrel, míg a nyitónap második meccsén az Eger gárdáját győzték le 13-6 arányban. Szép volt, lányok – így tovább holnap is!

Két mérkőzés várt a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület csapatára a női vízilabda Magyar Kupa szegedi csoportkörében – és lányaink magabiztos győzelemmel nyomatékosították, hogy a továbbjutás egyik esélyeseként ugranak medencébe.
Az első meccsen szó szerint állva hagyta ellenfelét a DFVE, hiszen a KÓPÉ ÚVSE ellen hét gólt szórtak és csak egyet kaptak a félidőre fordulva, ráadásul a folytatásban sem engedtek a szorításból. A meccs második felében növelte a csapásszámot a Mihók-gárda – a harmadik negyedet 7-2-re nyerték a lányok! –, így végül kiütéses, 18-3 arányú győzelemmel kezdték a sorozatot.
Hasonlóan alakult a második meccs is, délután az Eger együttese ellen, mert bár ugyan az első negyed még szoros volt (3-2), de aztán gyorsan elhúzott együttesünk – az utolsó felvonásra fordulva már 11-5-re vezetett a Dunaújváros. Innen már nem volt visszaút az egri leánykáknak, a vége 13-6 ide, és ez azt jelenti, hogy csapatunk már a torna első napján nagy lépést tett a továbbjutás fellé: holnap elég lesz egy győzelem ehhez! Szép volt, így tovább, lányok!

Kommentek